// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Ajaj, már csak 109 szabad hely van az intenzív osztályokon. Mármint az egész országban

// HIRDETÉS

A fertőzöttek száma rohamosan nő, a kórházak lassan megtelnek, Mari néni meg még mindig azon filózik, hogy biztos csip van a vakcinában.

Már majdnem 4500 (egészen pontosan 4441) a napi fertőzöttek száma, ami még az előző naphoz (szerda) képest is több mint 400-al több. A pozitivitási ráta így már 10,23%.

Legutóbb április 10-én volt ehhez hasonlóan magas a fertőzöttek száma, aztán következett az a megnyugtató nyári hullámvölgy, aminek következtében a társadalom nagy része egész egyszerűen megfeledkezett a járványról, nagyban lecsökkent az oltakozási kedv, így az azóta Indiából beszivárgott delta variáns most zavartalanul söpörhet végig rajtunk – mint ahogy teszi is.

Ami ennél is aggasztóbb, hogy az összesen 6271 kórházban ápolt fertőzött közül már 741-en fekszenek súlyos állapotban az intenzív osztályon. Az illetékesek csütörtökön meg is kongatták a vészharangot: jelen pillanatban országszerte már csak 109 szabad intenzív terápiás ágy van, pedig a negyedik hullám a jelek szerint még messze nem érte el a csúcsát.

Bukarestben például csak három szabad hely van az említett osztályon, pedig ott is egyre csak nőnek a számok: jelenleg már 1,93 ezrelék a fertőzöttségi ráta, kettő fölött pedig ott is könyörtelenül jön a sárga forgatókönyv, mint Kolozsváron. A kincses városban ugyanis a két nap türelmi idő után is 2 ezrelék fölött maradt (2,15) a fertőzöttségi ráta, így péntektől hivatalosan is jönnek a megszorítások.

Az elmúlt 24 órában 71-en vesztették életüket a járvánnyal összefüggésben.

Szóval, ha tetszett a korlátozásmentes nyár, akkor az őszt nagyon fogja utálni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

// még több főtér.ro