// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Ágyhoz kötözik és leszedálják a fertőzötteket, hogy ne zavarják az orvosokat – állítja egy szebeni asszisztens

// HIRDETÉS

Olyan súlyos vádakat fogalmazott meg a megyei kórház egyik alkalmazottja, hogy az ügyészség azonnal nyomozásba kezdett, az egészségügyi minisztérium pedig ellenőrzést rendelt el.

Volt már néhány botrány a nagyszebeni megyei kórház körül az elmúlt hónapokban, de úgy tűnik, a legnagyobbat most robbantotta ki egy nevét elhallgatni kívánó asszisztens, aki a helyi Turnul Sfatului portálnak azt nyilatkozta, az egészségügyi intézmény intenzív terápiás osztályára kerülő koronavírusos betegeket gyakran ágyhoz kötözik és leszedálják, hogy ne zavarják az orvosokat.

Az intenzív terápiás osztály volt munkatársa ennél súlyosabb vádakat is megfogalmazott: azt állítja, olyan páciensek is lélegeztetőgépre kerülnek, akik esetében ez nem is lenne indokolt, és ez is csupán azért van, hogy az orvosoknak és az asszisztenseknek könnyebb legyen a munkájuk.

Mi több, az intenzív terápiás osztályra kizárólag a tapasztalatlan rezidenseket küldik be – mondja az asszisztens, aki szerint beszédes, hogy az osztályvezető főorvost életében kétszer látta. „Ha leszedálod a légzési elégtelenséggel küszködő beteget, belehalhat. Én is ölhettem embereket, mert ott dolgoztam” – teszi még hozzá.

Persze a vádakat kellő óvatossággal kell kezelni, de tény, hogy a cikk nyomán a törvényszéki ügyészség már in rem (a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) eljárást indított, és Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter is elrendelt egy átfogó ellenőrzést a nagyszebeni kórházban.

A Turnul Sfatului egyébként arra is felhívta a figyelmet, hogy a megyei kórház intenzív terápiás osztályán a halálozási arány gyakran meghaladja a 70 százalékot is, de az elmúlt 6 hónapban még ennél is rosszabb a helyzet: 392 páciensből 297 elhunyt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.