// 2026. november 3., kedd // Győző

Adok-kapok: egyre jobban inoghat Grindeanu széke

// HIRDETÉS

Tényleg előfordulhat, hogy Dragnea egyszerűen kirúgja a miniszterelnököt.

A jelek szerint tényleg megtörténhet, hogy a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) leváltja saját miniszterelnökét, Sorin Grindeanut, mivel a párt elnöke, Liviu Dragnea elégedetlen azzal, hogy a kormányfő egyre önállóbban cselekszik.

Grindeanu a vita kapcsán vasárnap esti Facebook-bejegyzésében, a leváltásáról szóló híresztelések nyomán közölte, stabilitásra és kiszámíthatóságra van szükség, nem kellene új „változtatások”, új „politikai válságok”, „esetleg új választások”.

„Románia előtt ma több lehetőség áll, amelyek sorsdöntően a fejlődés és a jólét útjára vezethetnek bennünket. De ehhez stabilitásra és kiszámíthatóságra van szükségünk. A 2016. decemberi választások megmutatták nekünk, hogy a románok ugyanazt a dolgot akarják: egy széles parlamenti támogatottságnak örvendő kormányt és stabilitást. Ezt a bizalmat, amit a románok belénk vetettek, nem lehet új változtatásokkal, új politikai válságokkal, esetleg új választásokkal – egyszóval INSTABILITÁSSAL – becsapni” – írta a kormányfő a bejegyzésben.

Rámutatott, Klaus Iohannis államfő amerikai egyesült államokbeli látogatása, aminek célja az USA-val való stratégia partnerség új alapokra helyezése volt a célja, mint ahogy az izraeli, ausztriai, franciaországi és horvátországi találkozói vagy az uniós illetékesekkel való kapcsolatai ugyanannak az erőfeszítéseknek a részei, amelyek ugyanabba az irányba vezetnek, céljuk megmutatni, hogy Románia képes betartani az ígéreteit, és a befektetők bízhatnak Romániában.

„Rajtunk áll, hogy megmutassuk, hogy egységes és eltökélt nemzet vagyunk, amelyik kész a jó úton haladni. Úgy hiszem, hogy fontos a Románia elnöki hivatala, a szenátus, a képviselőház és a kormány közötti párbeszéd. Románokként ezek a lehetőségek állnak előttünk. Csak kellő politikai érettségre és vízióra van szükségünk, hogy hasznot húzzunk ezekből. Éppen ezért Romániának stabilitásra és kiszámíthatóságra van szüksége” – fejtette ki Grindeanu.

Liviu Dragnea Grindeanunak válaszolva közölte, egy ország stabilitása nem egyetlen személyen áll.

Az éjjel beszéltem utoljára a miniszterelnökkel. Enyhén meglep a nyilatkozata, de teljes nyugalommal azt mondom neki, hogy nehéz rólam azt mondani, hogy nem ragaszkodom egy ország stabilitásához. Senki nem róhatja ezt fel nekem” – fogalmazott a képviselőház elnöke a România Tv műsorában, amikor a kormányfő Facebook-bejegyzésével kapcsolatban faggatták.

A kormányfőnek „az új választásokra” vonatkozó kijelentése kapcsán leszögezte, erre nem kerül sor, és nincs szó új választásokról.

„Ezeken a kijelentéseken, jóslatokon túl a kormányprogramra kellene összpontosítanunk. Jövő héten döntéseket hozunk az országos végrehajtó bizottságban (CExN) – talán olyan döntéseket, amelyek szerint a kormány maradjon úgy, ahogy van, vagy változtatások jöhetnek” – tette hozzá.

Grindeanu kijelentései kapcsán ironikusan, megjegyezte, nem rendelkezik a miniszterelnök politikai tapasztalatával, de arra hívta fel a kormányfő figyelmét, hogy egy ország stabilitása nem egyetlen személyen áll.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro