Persze, nem szó szerint. Csak szóban.
Viorica Dăncilă asszony igazi muszáj Herkules Brünhilda. Kihúzták alóla a miniszterelnöki bársonyszéket (formálisan bár), oda se neki! Vígan táncikál, ha úgy hozza a jó sors, egyebekben pedig intézkedik, gyűléseket vezet, kirúg, felvesz, továbbá rendszeresen gyúr a közelgő elnökválasztásra. Hogy ez mit jelent? Buzgón kampányol, naná! Járja az országot, ruháján a nevezetes kampánybrossal.
Bizony, külön kampánybrossa van neki, a híres „román szív”, amelyről ő maga mondta, hogy mikor útra kel, román szívet kell viselnie. Persze, feltehető a kérdés: mikor megérkezik, leteszi a román szívet? Hej, bonyolult dolog a gondolatközlés.
Szóval, Madám Dăncilă nekivágott egy ilyen kampánykörútnak. És valamelyik mioritikus településre érve úgy döntött, megmártózik a nép tengerében. Népes kísérete gyűrűjében kiment tehát a parkba, ahol a nyugdíjasok békésen ostáblázgattak meg sakkozgattak. A kormányfő kormánynő belibbent a fák közé, mint egy tündér, köszöngetett jobbra-balra, fogadta a játékosok, kibicelők kézcsókjait, bókjait, megkérdezte, szükségük van-e segítségre (nem volt, bakker!), de még egy jól időzített panaszos panaszát is meghallgatta, komolyan, ahogy egy román szívű politikushoz illik. Ja, egy kutyust is megsimogatott. Ki tudja, talán azt remélte, hogy az eb is rá szavaz majd.
Minden olyan, de olyan szépen alakult. A jelek szerint a nép rajong a letaszított miniszterelnök asszonyért. De ahogy a népmesékben lenni szokott, pont ekkor jött a nyakleves. Madám Dăncilă az egyik sakkasztalnál simogatta épp a nyugdíjasok felé, midőn egy igazán neveletlen, goromba polgár kifakadt. Hogyaszongya: Hagyjanak má' minket sakkozni! Há' mé' nem hagynak sakkozni?
Ez történik, ha az ember felelőtlenül kilép a komfortzónájából. Bármikor a kezébe haraphat egy morcos népfi. És hogy lássák, nem népmese ez mégsem, itt a videó, amelyet a Főnökasszony saját pártja tett ki a Facebook-ra, mégpedig szokatlanul őszintén, vágatlan változatban. A harapós jelenet 3 perc 40 másodpercnél látható:
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.

George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.

… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.

Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.

Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.

Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Az iskolákban pedig nemsokára biztonsági kamerák figyelik az osztálytermeket. Május elsejei hírmix.