Mivelhogy még mindig rengeteg család nem rendelkezik angolvécével.
Számos furcsa világnapot tartunk számon az év során, és péntekre is jutott egy ilyen: ez a WC világnapja. Persze ez nem feltétlenül arról szól, hogy ilyenkor kedveskedő ajándékok kíséretében felköszöntjük a vécénket, és megköszönjük a hűséges és kitartó szolgálatot. Hanem arról, hogy nagyon sokan vannak a világon azok, akiknek ezen a napon nem is lenne mit felköszönteniük. Az ENSZ 2013-ban terjesztette ki világnappá az ázsiai eredetű WC-napot, hogy így hívják fel a figyelmet a higiéniára és a szennyvízkezelés fontosságára, ugyanis még napjainkban is több száz millió ember végzi a szabadban a dolgát illemhely hiányában. A helyzet azonban az, hogy nem kell Ázsiába utazni ahhoz, hogy az ember azzal szembesüljön: sok helyen még a higiénia ezen legelemibb tartozéka is hiányzik.
A kimutatások szerint ugyanis még mindig rengeteg olyan háztartás van az országban, ahol nincs angolvécé, ehelyett az embereknek az udvar végi pottyantósba kell kijárniuk szükség esetén. 1,7 millió családról van szó, ami a háztartások 23 százalékát jelenti. Igaz, ez már előrelépés a három évvel ezelőtti adatokhoz, amikor ez az arány még 27 százalék volt. Viszont ez még mindig több mint tízszerese az EU átlagának. Igaz, ha azt nézzük, hogy 2010-ben még a romániai lakások 40,9 százalékában nem volt vízöblítéses vécé, a mai adatok lényegesen kedvezőbbek 2019-ben az EU lakosságának mintegy 2 százaléka élt olyan otthonban, ahol nem volt belső vécé, ami azért szép csökkenés a 2010-es 3,7 százalékhoz képest.
a lakosság 13,7 százaléka nem rendelkezik vízöblítéses vécével, és valószínűleg keveseket vigasztal, hogy az utolsó helyen Bulgáriával osztozik. Valamiért a Baltikumban sem túl rózsás a helyzet: Litvániában ez az arány 10, Lettországban 8,7, Észtországban pedig 4,7 százalék. A listára még Magyarország is felkerült – igaz, a maga 3,1 százalékával nem is áll olyan rosszul. Pláne Romániához képest. Ami kapcsán még a javuló helyzet ellenére is el lehet mondani, hogy még mindig jócskán benne van a kakiban.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.