// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

A veszélyhelyzetben nem vágják le a gázt, a villanyt, lesz orvosi távkonzultáció is – itt vannak a részletek

// HIRDETÉS

A diákok ezentúl ingyen tömegközlekedhetnek.

Sürgősségi kormányrendeletet fogadott ma el a kormány, amelyben a szükségállapot lejárta (csütörtök éjfél) utáni, a veszélyhelyzet idején érvényes gazdasági, szociális válságkezelő intézkedéseket rögzítik. Itt vannak a fontosabb dolgok:

  • Június elsejéig meghosszabbították például a kényszerszabadság lehetőségét – ezen időszak alatt az alkalmazott fizetésének 75 százalékát ugye az állam biztosítja – azon vállalkozások esetében, ahol a járványügyi helyzet miatt nem vagy csak részlegesen indulhat újra a munka. Ez a szabadúszókra és egyéni vállalkozókra is érvényes, ha a járvány miatt nem végezhetik a melójukat.
  • Az oktatás felfüggesztése miatt a tanév végéig, június 12-ig fizetett szabadságon ülhet otthon az egyik szülő a 12 évnél fiatalabb gyerekkel, gyerekekkel.
  • Május 31-ig senkinek nem jár le a gyereknevelési szabadsága, annak sem, akinek amúgy lejárna.
  • Az 50-nél több alkalmazottal rendelkező cégek egyéni munkaprogramot kell kidolgozzanak a munkahelyi tumultus elkerülésére.
  • További összegeket különítettek el a koronafertőzöttek és a karanténban lévők betegszabijára.
  • Az orvosi távkonzultációt is meghosszabbították, hogy akiknek csak újra fel kell írni ugyanazt a gyógyszert, ne kelljen bemenniük a dokihoz fertőzésveszélynek kitéve magukat.
  • Úgy néz ki, az idei érettségin elmaradnak a szóbeli vizsgák.
  • A diákok ezentúl ingyen tömegközlekedhetnek, nemcsak az iskolabuszokon, hanem buszon, metrón villamoson…
  • A kulturális eseményekre előre megvásárolt jegyeket más eseményeken lehet majd érvényesíteni, amikor lesznek majd események. Ha egy éven belül erre nem kerül sor, a jegyek árát megtérítik.
  • Június 15-ig lehet igényelni a bankrészletek halasztását.
  • A veszélyhelyzet alatt a szolgáltatók nem vághatnak le senkit a gáz- vagy villamosenergia-hálózatról.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro