Így is összegezhetjük a kolozsvári Versverseny tanulságait. Gálaest sok derűvel, borral és Markó Bélával.
A Kolozsvári Televízió Erdélyi Figyelő című műsora idén harmadik alkalommal rendezte meg az elmúlt évek legjobb erdélyi verseinek versenyét, a díjátadót a Györkös Mányi Albert Emlékházban tartották. Kérdés persze, hány lájk kell ahhoz, hogy egy jó vers nemcsak jó, hanem sikeres is legyen? Merthogy Víg Emese főszervező szerint a győztes vers jelen esetben nemcsak jó, de sikeres is, lájkolta az istenadta nép.
Tizenegy erdélyi költő tizenegy verse szállt ringbe tizenegy színész előadásában a virtuális világban, egészen pontosan a Facebookon, keresve olvasók és barátok kegyeit – s aki nem tudott dönteni, hát lájkolhatta mindegyiket, akár többször is. A jelen lévő Lövétei Lázár László szerint – aki, teljesen véletlenül, Víg Emese egyetemi kollégája is volt valaha többedmagával a versenyző poéták közül – a világválság egyik fő oka a Facebook, lájkolunk és posztolunk munka helyett, ő juszt is a földön él, rühelli is erőst a virtuáliát, mint Jónás a prófétaságot. Nem csoda, hogy nem az ő verse lett a győztes.
A több mint kétórásra nyúlt rendezvényen volt minden, mi szem-szájnak ingere, werkfilm a színészekkel a boszorkánykonyhák titkairól, beszélgetés a színészekkel, költőkkel, a babérkoszorú kiosztása a győztesnek – Markó Bélának, akinek Csatolmány című versét élőben is meghallgathattuk Laczkó Vass Róbert és Szép András tolmácsolásában.
Sőt, az ezúttal nem szenátori minőségében jelen levő Markó Béla – aki az aradi Szabadság-szobor jubileumi ünnepsége helyett választotta a kolozsvári versgálán való részvételt – szándéka ellenére is szép politikusi beszédet rögtönzött a versírás fölötte szükséges voltáról. A rangidős Markót a legfiatalabb költő, Visky Zsolt A halálos vers című poémája követte a sorban, harmadikként László Noémi Édes-keserű dala ért célba.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.