Hoppácska: egységbe tömörülhetnek a román pártok egy lehetséges marosvásárhelyi polgármester-jelölt mögé, aki nem Dorin Florea.
Nehéz helyzetbe kerülhet a cigányozó Dorin Florea, Marosvásárhely jelenlegi polgármestere: öt mandátum után egyáltalán nem biztos, hogy indulni fog a helyhatósági választáson, de ha mégis, a román pártok többsége nem fogja támogatni indulását. Nehogy azt higgyük, hogy a romákkal kapcsolatos botrányos kijelentései közre játszanak ebben, inkább arról van szó, hogy a román pártok is felismerték: szükség van egy közös jelöltre. Florea jelenleg az ALDE színeiben politizál, de több pártot is megjárt már, illetve függetlenként is nyert már választást.
A Krónika értesülése szerint a PNL Horațiu Suciut, a marosvásárhelyi szív-érrendszeri és transzplantációs intézet szívsebészeti klinikáját vezető orvosprofesszort próbálja meggyőzni arról, „összromán” jelöltként induljon Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért. Suciu még nem fogadta el a felkérést, pedig állítólag Klaus Iohannis államfő és Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök is bevetette magát a meggyőzésére, és a többi román párt is támogathatja.
A lap úgy tudja, hogy Marosvásárhelyt évek óta ellenőrzés alatt tartó klikk továbbra is Dorin Floreát szeretné a városvezetői bársonyszékben tudni.
A felmérések szerint jelenleg a függetlenként induló, mindhárom magyar párt támogatását élvező Soós Zoltánnak, a Maros-megyei Múzeum igazgatójának van a legnagyobb esélye a győzelemre, de esélyeit ronthatja, ha a román pártok is egységbe tömörülnek.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.

Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.