// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
sebességkorlátozás

A vakcinahiány miatt ismét be kellett nyomni a féket: újabb halasztást jelentettek be

Ha Ön 65 év alatti, s a január 30. és február 11. közötti periódusban kellett volna megkapnia az első oltást, akkor türelmesen várnia kell.

Várható volt, hogy a vakcinahiány lelassítja az oltáskampányt egy adott ponton, de arra talán még a koordinálással megbízott országos bizottság (CNCAV) sem számított, hogy egyetlen hét alatt két halasztást is be kell jelenteni. Pénteken kiderült, csak február 16. után kaphatják meg az első oltást azok a 65 év alattiak – kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók és krónikus betegek –, akik a január 30. és február 11. közötti időszakra voltak előjegyezve. A döntés az országos bizottság szerint 66 884 személyt érint. A halasztásról és az újabb időpontról SMS-ben fogják értesíteni az érintetteket, de az oltási platformon is tájékoztatást kapnak erről. Az egyetlen jó hír az, hogy akik már megkapták az első dózist, azoknak az emlékeztető oltást beadják az említett periódusban. A 65 évnél idősebbek beoltása egyelőre zavartalanul folytatódik.

Mint ismeretes, a kampánybizottság kedden jelentette be az első halasztást, erről itt írtunk részletesebben. A csúszásokat az okozza, hogy egyrészt a Pfizer-BioNTech vakcinából kevesebb érkezett, mint amennyiről előzetesen megállapodtak, másrészt most az is kiderült, hogy az amerikai Modernából is kevesebbet tudnak beszállítani, mint amennyit vállaltak.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro