// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

A térfigyelő kamerák korában saját magának árt, aki zsebre teszi az utcán talált pénzt

// HIRDETÉS

Egy gyulafehérvári férfi ezt a saját kárán tanulta meg.

Itt van a szép új világ, és ez többek között abban is megnyilvánul, hogy ha valaki jelentős pénzösszeget talál az utcán, és úgy dönt: inkább megtartaná, akkor jó eséllyel lebukik.

Mint ahogy az a 32 éves gyulafehérvári férfival is történt, aki ötezer eurót talált az utcán, és nem akarta visszaadni a tulajdonosának, de ahelyett, hogy az eredeti tervei szerint elverhette volna, a bűnügyi hírekbe került be vele.

A pénzt – a táskával együtt, amelyben volt – egy 26 éves nő vesztette el.

Mint a rendőrségnek elmondta, az esküvőből származó bevétel Szászsebesre akarta elvinni a férje családjának, a táskát pedig akkor veszítette el, amikor a háza előtti parkolóban a gyerekével a karjában szállt be az autóba.

A rendőrök nyomozást indítottak, ami kezdetben abból állt, hogy megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit a nő által bejárt útvonalon.

És a számításuk be is vált, mert a kamerák szépen rögzítették, amint a becstelen megtaláló fölveszi a táskát, majd a talált zsákmány fölött örömködve gondtalanul tovalibben.

Ezt követően már nem volt nagy kunszt nyomon követni, és diszkréten bekopogni hozzá, miszerint „Kedves becstelen megtaláló úr, lesz szíves visszaszolgáltatni az ebül szerzett javakat!”.

A férfinak természetesen szembe kell néznie lépése következményeivel.

Ezek után várhatóan mindenki kétszer is meggondolja, megéri-e a hercehurca, ha fölmerülne benne az a sanda gondolat, hogy inkább megtartaná az utcán talált értékeket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro