// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

A technokrata kormányzás nem igazán demokratikus

// HIRDETÉS

Ismerte be maga a szakértői kormány miniszterelnök-helyettese.

A politikai kormányok léte alapvető fontosságú a demokrácia szempontjából. A független személyiségekből alkotott kormány válságok idején jelennek meg – jelentett ki hétfőn Vasile Dîncu miniszterelnök-helyettes, regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter.

„Nagyon ritkán jelennek meg független kormányok, amelyeket technokrata kormányoknak is lehet nevezni. A politikai szabály az, és azt hiszem, hogy ez vezet a demokrácia fejlődéséhez, hogy választásokból eredő, legitim politikai kormányunk legyen. Amit mi csináltunk, az egy kísérlet. Azt gondolom, hogy nagyon sok helyes döntést hoztunk. Sokat kínlódtunk, hogy ott is építsünk valamit, ahol semmi nem volt, hogy ellenálljunk a válságnak, jól kommunikáltunk a parlamenttel. Persze a választási kampányban a pártoknak az lesz a legegyszerűbb, hogy bírálják a kormányt.  

De (...) mindenképpen legitimitással rendelkező, a parlament által támogatott politikai kormányra van szükség, 

mert másképp nem fejlődik az ország. Persze volt 75 százalékos parlamenti többség által támogatott kormány is, amelyiknek nem sikerült jelentős változásokat elérni, mert a nagykoalíción belül nem volt egyetértés a pártok között. Tehát, nem feltétlenül a számbeli fölény oldja meg a dolgokat, de a politikai kormány léte alapvető fontosságú a demokrácia szempontjából. Minden más csak kivétel” — nyilatkozta Vasile Dîncu a Partnerség Románia fejlesztéséért: az ipari területek, épületek és parkok stratégiai potenciálja című bukaresti fórumon.

A miniszterelnök-helyettes Gabriela Firea bukaresti főpolgármester felvetésére reagált, aki úgy fogalmazott, hogy „a technokrata kormány egy demokráciai baleset”, mert a demokrácia pártokat, parlamentet és az alkotmány betartását jelenti. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?
Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett
Székelyhon

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett

Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.

// még több főtér.ro