// 2026. november 7., szombat // Rezso
vegyesen

A szökevények ezentúl kifizethetik a hazatoloncolásuk költségeit, az átlagbér igencsak képlékeny fogalom – hírmix

// HIRDETÉS

A politikusaink pedig egyelőre csak ötölnek-hatolnak, ha megkérdezik tőlük, valóban adunk-e rakétarendszert Ukrajnának.

Megszavazták: a törvény elől külföldre menekülők fizethetik a hazahozataluk költségeit

Románia egy korrupt állam, ebben semmi újdonság nincs. Az is régóta bevett gyakorlat a bűnözők – akár fehér-, akár bármilyen más gallérosok is legyenek – körében, hogy lebukás esetén egykettőre megpattannak az országból, hogy elkerüljék a büntetést. Az ez irányú kísérleteik azonban igen gyakran kudarcot vallanak, megtalálják és hazatoloncolják őket, majd meg is kezdhetik a büntetésük letöltését. Csakhogy ezek a hazatoloncolások nem kevés pénzünkbe kerülnek: csak tavaly közel 10 millió lejt költött az állam az ilyen szökevények hazaszállítására. Ám ennek most vége: a képviselőház döntéshozó kamaraként elfogadta az igazságügyi minisztérium törvénytervezetét, amelynek értelmében az ilyen hazautaztatási költségek ezentúl a szóban forgó szökevényeket terhelik. Alina Gorghiu igazságügy-miniszter szerint a józan ész nevében terjesztették be a tervezetet, amely reményeik szerint még inkább elveszi az emberek kedvét a bűnözéstől.

Itt az új forró téma: adunk-e Patriot légvédelmi rakétarendszert Ukrajnának?

Mióta Klaus Iohannis múlt heti, Joe Biden amerikai elnökkel folytatott washingtoni megbeszélése után kijelentette, hogy Románia nyitott lenne arra, hogy átpasszolja Ukrajnának az egyik Patriot légvédelmi rakétarendszerét, az újságírók egyre-másra azt kérdezgetik az összes vezető politikustól, hogy ez valóban így lesz-e. Különösen azok után, hogy Konsztantyin Dolgov, Oroszország ENSZ-nél akkreditált állandó képviselő-helyettese rakétatámadással fenyegette meg Romániát és Lengyelországot, ha ilyen lépésre szánják el magukat. Nicolae Ciucă PNL-elnök hétfőn azt mondta, hogy semmiképp sem szabad átpolitizálni ezt a kérdést, és azt is sietett hozzátenni, hogy nincs saját véleménye az ügyben, mert az annyira összetett, hogy nagyon alapos elemzést igényel. Az újságírók kedden, Brassóban Marcel Ciolacu miniszterelnököt is faggatni kezdték, de ő is igyekezett elhárítani a lehetőséget, hogy bármit is saját kútfőből mondjon. Ehelyett azt hajtogatta, hogy a döntést a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT) fogják meghozni. Azt is kijelentette, hogy a napokban tárgyalt erről a kérdésről Iohanisszal, de részleteket nem árult el. Ciolacu szerint a védelmi miniszternek fenntartásai vannak az adományozással kapcsolatban, de azt is mondta, hogy az alkotmány értelmében a román hadsereg legfőbb vezetője mégiscsak az államelnök, vagyis Iohannis. Romániának különben összesen négy Patriot rendszere van, ebből egyelőre egy működőképes, de a másik háromnak is folyamatban van a működésbe helyezése. A légvédelmi rendszer elsősorban rakétatámadások elhárításában hatékony.

Elképesztő a szakadék a romániai bérek között

A teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottaknak a 15%-kát még mindig minimálbérért dolgoztatják – derül ki az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) kedden közzétett elemzéséből. Az átlagbér is igencsak megtévesztő, ugyanis a nagy jövedelműek olyan sokat keresnek a többséghez képest, hogy az felfelé kerekíti az átlagbért. Ez az összeg februárban bruttó 7990 lej volt, de az alkalmazottak 60%-ka ennél kevesebbet keresett az országban. A bruttó átlagbérek 40%-ka 3362 lej volt, mindössze 62 lejjel több, mint a minimálbér, eközben a szerencsés 10% a minimálbér tízszeresét, több mint 37 ezer lejt kersett meg egyetlen hónap alatt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro