Az Eb-re csütörtökön kijutott magyarok alaposan felforgatott csapattal is tartották magukat.
Három nappal a nagy cél, az Európa-bajnokságra való kijutás után a kisebbet is teljesítette a magyar labdarúgó-válogatott, megőrizve helyét a Nemzetek Ligája B osztályában. Sőt, a szerbek elleni döntetlen nyomán szerdán, Törökország ellen még az A osztályba jutást is kiharcolhatja.
A Puskás Arénában rendezett vasárnap esti meccsre mindkét csapat alaposan felforgatta kezdőjét a csütörtöki Eb-pótselejtezők után, ráadásul egyik szövetségi kapitány sem lehetett ott a pálya szélén.
A szerb Ljubisa Tumbakovics eltiltását töltötte, míg magyar oldalon a koronavírus-fertőzött Marco Rossit ezúttal Gera Zoltán, az U21-es válogatott edzője helyettesítette.
A magyar válogatott a Bundesligában szereplő, klubjaikhoz már visszatért játékosai (Gulácsi Péter, Orbán Willi, Sallai Roland és Szalai Ádám) nélkül is kezdeményezni tudott az Eb-ről 11-esekkel lemaradt szerbek ellen, de a sokat próbálkozó Szoboszlai Dominik lövései ezúttal nem jöttek be.
A szerbek ugyan Radonjics egyéni akciójából megszerezték a vezetést, de Kalmár Zsolt még szünet előtt kiegyenlített.
A lassúbb iramú második félidőben viszont szerb oldalon akadtak nagyobb helyzetek, de maradt a pályán maradt a döntetlen, a táblázaton pedig a szerbek az utolsó helyen.
A magyarok viszont pontszámban beérték az éllovas oroszokat, így ha szerdán több pontot szereznek a törökök ellen, mint riválisuk Szerbiában, akkor feljuthatnak a Nemzetek Ligája A osztályba, Európa legjobb 16 válogatottja közé.
Nemzetek Ligája, B osztály, 3. csoport, 5. forduló:
Magyarország–Szerbia 1-1 (Kalmár 39., illetve Radonjics 17.)
Törökország–Oroszország 3-2 (Karaman 26., Ünder 32., Tosun 52. – 11-esből, illetve Cserisev 11., Kuzjajev 57.)
Az állás: 1. Oroszország 8 pont, 2. Magyarország 8, 3. Törökország 6, 4. Szerbia 3.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.