// 2024. október 1., kedd // Malvin
ellenzék

A szenátus elnöke mindenkit letolt a parlamentben, és Sztálint idézte

Az igazságügyi törvények ügyében, persze.

Călin Popescu-Tăriceanu, Románia szenátusának elnöke elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az igazságügyi törvényeken csak csekély mértékben módosítottak az illetékes honatyák, továbbá bírálta a bírákat, a tüntetőket, az ellenzéket, egyáltalán, mindenkit. Ráadásként Sztálin elvtársból idézett.

A Iordache-bizottság és saját kollégái munkájának eredményességéről így beszélt: „Sajnálatos módon, sem a különleges bizottság, sem a képviselő kollégák nem módosították elég alaposan az igazságügyi törvényeket. Tekintettel arra, hogy rendkívül ellenséges környezetben dolgoztak, amelyet agresszív és irracionális felhangok jellemeztek még a parlamentben is, a különleges bizottságban ülő kollégáink szerényebb munkát végeztek, még ha értékeset és szükségeset is.”

Aztán nekiállt a bírák, ügyészek, a közvélemény és az ellenzék szapulásának: „Paradox módon, egyesek számára mégis elviselhetetlenül nagymértékűek az igazságügyi törvényeken végrehajtott változtatások. Kik ők, akik azzal gyanúsítanak, sőt, vádolnak bennünket, hogy fenekestől felforgatjuk az igazságszolgáltatás működési kereteit? Nos, elsősorban a nagy ügyészségek vezérei és a magisztrátusok, akik általában felsorakoznak mögöttük. Aztán ott van a közvélemény egy része, amely a virtuális térben nyilvánul meg, illetve ismételten elfoglalja a főváros és egyéb városok utcáit. Végül, de nem utolsó sorban egyes – időnként sajnálatosan zajos és nevetségesen hiteltelen – hangok, amelyek az ellenzék padsoraiból érkeznek.”

Pedig a szenátus elnöke szerint ők csupán banális módosításokat szeretnének végrehajtani az igazságügyi törvényeken: „Aki hideg fejjel rápillant a munkába vett szövegekre, azonnal látja, hogy technikai jellegű módosításokról van szó, amelyek egyes esetekben egyenesen banálisak.”

Végül Tăriceanu úr kis történelemleckét tartott az ifjabb kollégáknak: „Látván egyesek viselkedését, akik nem is éltek a totalitárius kommunizmus sötét időszakában, és gratulálok is nekik ezért, szóval szeretném emlékeztetni őket Sztálin elvtárs tézisére. Tudják, mit mondott? Hogy nem léteznek ártatlan emberek, csak olyanok, akikkel nem foglalkoztunk eleget. Úgy vélem, ennek a tézisnek elég sok követője van ebben az országban, amely demokratikusnak és szabadnak nevezi magát.”

Nókomment.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro