// 2025. november 13., csütörtök // Szilvia

A Székelykő alá költözik a Double Rise fesztivál

// HIRDETÉS

Több fa, több árnyék, több színpad, több fellépő, több hely, több látogató, s a TÖBBi. Kevesebb Torockó.

Másodjára már kinőtte Torockót a tavalyelőtt indított Double Rise fesztivál, így idén június végén a fesztivál zöme, vagyis a könnyű- és népzenei színpadok, a kemping és a parkoló kiköltözik a faluból – tudtuk meg az idei Double Rise-t beharangozó sajtótájékoztatón. 

 

Ez volt egyébként az első olyan fesztiválbeharangozó, ahol nem hangzottak el együttesnevek, csak annyi, hogy a nagyszínpados fellépők már szerepelnek a fesztivál honlapján. A honlap betöltése most is egy élmény, úgyhogy nézzük inkább együtt a plakátot (most kaptuk a szervezőktől) a fősodratú magyar pop-rock zenekarok neveivel:

 

 

Mi változik?

Egyszemélyessé vált a főszervező csapat: Gazdag Balázs maradt, részben Gondi Mátyás is, csak már nem fő.

 

Új a kommunikációs csapat, mert egy új szponzor (még titokban tartják a főszponzorokat, de hamarosan kiderülnek) "magasabb szintű" kommunikációt vár el: nagyobb lefedettséget, amit az eddigi, jórészt helyi csapat helyett immár Magyarországról bonyolítanak. De ez úgyis csak a sajtósokat érdekli, ugorjunk.

 

Új a helyszín: június 27-re gyakorlatilag komplett fesztiválfalut építenek Torockó mellé, még közelebb a Székelykő lábához, mint eddig, ahol több a fa és az árnyék, közel (70, illetve 200 méterre) lesz a kemping a kis- és a nagyszínpadhoz, és parkolni is csak a fesztiválparkolóban lehet majd. (Torockó nem azért Europa Nostra-díjas falu, hogy utcáit napokig többtonnás vasak lepjék el.)

 

Új a színpadi struktúra: 

  • a nagyszínpadon a tavalyi 12 után idén 17 koncert zajlik majd; 
  • a templomudvarról kiköltöző kisszínpadon délután friss erdélyi és Kárpát-medencei zenekarok mutatkoznak be, majd a nagyszínpados koncertek után ismert magyarországi rockbandák veszik igénybe a fesztiválozók frizuráját;
  • az elektronikus zenék színpadán a közel 40 erdélyi magyar, magyarországi magyar és romániai román DJ-t úgy osztják majd be, hogy délután a nyugisabb, este a partisabb ritmusokra bólogassunk;
  • megnő a folkszínpad mérete, és több lesz rajta a tánc: amatőr és hivatásos néptáncegyüttesek ropják, majd táncház hajnalig.

Új „udvarok” nyílnak a hegy lábánál: a folkudvar mellett életmódudvar nyílik étkezési, mozgási előadásokkal, jógával, pilatesszel és midennel, ami lazíthatja a headbang-görcsöt.

 

Új himnusz készül: a Hiperkarma már stúdiózik vele, a húsvétok után már halljuk és látjuk.

 

Új a totem: a szarvas helyett most farkas a plakátállat.

 

Új a perspektíva: a szervezők nyitni szeretnének a magyarországi, illetve Kárpát-medencei magyar közönség felé, és ezt első lépésnek szánják a nemzetközi nyitás felé.

 

Mi marad a régiben?

Továbbra is mindenkinek szóló, elsősorban magyar kulturális fesztivál akar lenni a Double Rise, négy nap alatt szeretné bemutatni Erdély és az erdélyi művészet sokszínűségét Csepán Gellért igazgatásával.

 

A művészeti és kulturális programok bent maradnak a faluban: komolyzenei koncertekért templomba kell menni, az unitáriusba, kiállításokért, irodalomért, színházért, slammelőkért, közéleti beszélgetésekért a Kriza János művelődési házba. Ennek udvarán lesz a fesztivál találkozási, beszélgetős és pihenőpontja. 

 

Ha valaki még Torockón is a közéletre izgulna rá, annak neveket még nem, de témákat már említettek a szervezők: a napi három beszélgetés a szórványkollégiumokat, aktuálpolitikai kérdéseket, magyar-magyar kapcsolatokat, a migrációt érinti majd.

 

 

Vajas Albert folkszervező, Csepán Gellért kultúraszervező és Gazdag Balázs főszervező | Fotó: Szabó Tünde

 

Továbbra is számítanak a családosokra, és mivel ők előszeretettel töltötték idejüket a folkudvarban, idén is oda várják őket gyerekprogramokkal, több tájegységről származó, adatközlő zenészekkel, délután borkóstolókkal, táncoktatással, mondta Vajas Albert népzenész és folkszervező.

 

Maradnak a sportprogramok is, a beerpong egészen fesztiválbajnoksággá fejlődik, de ismét lesz techball (asztalifoci), rafting, sárkányrepülőzés, és bővítik a túrakínálatot.

 

Aki nem bírja ki év közben Double Rise nélkül,

annak Erdély több városában tematikus esteket – értsd: bulikat – szerveztek és szerveznek majd a fesztivál után is, ezekre is lassan beszivárog majd az irodalom és a közélet.

 

Tavaly közel 25 ezer fizetővendég látogatott ki a fesztiválra, idén még több embert várnak a szervezők, akik újságírói kérdésre, hogy milyen intézményi háttérrel dolgoznak, csak annyit árultak el, hogy több magyarországi és romániai civil szervezet, illetve egy-egy cég működik együtt a napfelkeltés fesztiválért. A jegybevétel egyébként a költségek 30-40 százalékát fedezi, a többit pályázati úton, illetve piaci szponzoroktól kapják.

 

Jegyek most éppen 249 lejért kaphatók, de ha ötöt veszel, csak négyet fizetsz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS