// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

A szakember azt mondja, Hargita megyében azért van kevés pozitív koronateszt, mert kevés a fertőzött, oszt kész

// HIRDETÉS

A földrajzi, gazdasági okok mellett a hatósági szigor és a lakossági fegyelem is közrejátszhat ebben.

Naponta 120 koronatesztet is el tudnának végezni, de 10–15-nél többre nemigen volt szükség Hargita megyében, összesen maximum 150-et futtattak le eddig. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője a Székelyhonnak elmondta: a mendemonda ellenére nem azért van olyan kevés igazolt koronavírus-fertőzött a megyében (eddig összesen 4), mert ne végeznének el elég tesztet.

Tesztelni ugyanis csak indokolt esetben lehet, nem úgy megy, hogy belépek a kórházba, és berendelek egyet a dokinál, mert most jöttem haza külföldről, és eurójel lóg aranyból a nyakamban.

Például olyan külföldről hazatérő polgárok esetében futtatják le a tesztet, akik a Covid-19-re jellemző tüneteket mutatnak (már nem tesztelnek le automatikusan minden intézményes karanténban lévő embert), illetve a velük érintkezők, sőt az egészségügyi alkalmazottak esetében is csak a tünetek megjelenése után lehet tesztelni.

A kevés teszt miatt viszont egy-egy gyanú esetében órák alatt eldől, hogy az illető fertőzött-e vagy sem, így nagyon hamar elejét lehet venni annak, hogy a beteg esetleg továbbadja a kórt.

Tar Gyöngyi emlékeztetett, hogy ha tényleg a kevés teszt vagy a szándékos eltussolás állna a háttérben, tele lennének a kórházak haldoklókkal, de ami azt illeti a helyi kórházak szinte üresek, tehát egyszerűen tényleg kevesebb a megyében a fertőzött, mint az ország más régióiban.

Ennek hátterében egyrészt a hatósági szigor, másrészt az állampolgári fegyelem áll, valamint az elkülönítők átgondolt működtetése. (De semmiképpen sem a pálinka.)

A repterek, és a nagy forgalmat lebonyolító utak hiánya ebben az esetben előny a helyieknek, persze minden más tekintetben hátrány. A külföldön dolgozó Hargita megyeiek többsége ráadásul nem a vörös zónákból tért haza.

Csütörtökön sem azonosítottak új Hargita megyei fertőzöttet és a karanténban lévők száma is tovább csökkent.

Részletek a Székelyhonon itt és itt.

Valamint itt van egy interaktív térkép is, ami megmutatja, mi az aktuális helyzet az ország különböző megyéiben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.