// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

A sikeres tesztüzemmód után jövőre is lesz Várkert Fesztivál

// HIRDETÉS

Erdély legnagyobb magánrezidenciájának vendégei lehettek hétvégén mindazok, akik úgy döntöttek: az őszies időjárás ellenére ellátogatnak a gyalui Várkert Fesztiválra.

Márpedig sokan voltak, akik éltek a lehetősséggel: a szervezők közlése szerint első nap mintegy ötezren, második nap jóval kevesebben, az egész nap folyamán körülbelül ezren voltak jelen. Az esemény alaphangulatát kétség kívül a gyermekkori olvasmányélmények emlékét felidéző történelmi miliő adta, hiszen a gyalui kastély számos irodalmi műben megjelenik mint helyszín, többek között például az Egri csillagokban is. Ezt a hangulatot erősítették fel látványban az Emese park középkori várjátékai.

Íjászat az Emese Parkkal(Fotó: Bethlendi Tamás)

A gyalui várkastély sokat látott falai történelmének megismerését több programpont segítette.  A kastély körül naponta több – szakemberek és önkéntes idegenvezetők által – vezetett sétára is sor került, a hivatalos megnyitón pedig a legilletékesebb személytől, az egyébként Kanadában élő Barcsay Tamástól, a kastély örökösétől hallhatott a közönség az általa „Erdély legnagyobb magánrezidenciájának” nevezett kastély múltjáról. A séták alkalmával a résztvevők saját szemükkel is megbizonyosodhattak arról, hogy milyen óriási feladatot és anyagi befektetést jelent a kastély új tulajdonosának, Nagy Elek üzletembernek a szakszerű felújítás.

A gyalui várkastély kívülről (Fotó: Bethlendi Tamás)

Terveiről a sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitón beszélt, nem kevés elhivatottságot mutatva a történelmi örökség megőrzése, a közösség hasznára való fordítása mellett. Mint mondta: az EU-s pályázat eredményén múlik, hogy milyen gyorsan valósulnak meg a tervek, de amennyiben nem nyert a pályázatuk, akkor is elvégzik a kastélyon az állagmegőrzési munkálatokat. A kastély udvarán egyébként jelenleg is folyik a régészeti munka.

A tulajdonosi szándékok mellett adva van egy önkormányzat, mely bár anyagilag nem, de morálisan a kastély érdemben történő hasznosítása mellett van, és ott van a kellő rendezvényszervezői tapasztalattal bíró Gergely Balázs is, aki a Traditio Transylvanica Alapítvány igazgatójaként a sajtótájékoztatón is jelezte: vannak ötletei arra vonatkozóan, mi mindent lehet kezdeni a kastéllyal. Kulturális-történelmi kalandpark helyszíne lehetne a várkastély, ahol számos kapcsolódó rendezvényt lehetne szervezni.

A főzőverseny első három helyezését elérő csapat a zsűrivel (Fotó: Bethlendi Tamás)

Az első Várkert Fesztivált kísérleti jelleggel szervezték meg, a koncepció pedig bevált, így nem kérdéses, hogy valószínűleg alkalmasabb dátumot keresve, de hagyományt teremtenek belőle – közölték utólag a szervezők.

A történelmi vonatkozások mellett az első Várkert Fesztivál fontos összetevője a gasztronómia volt. Szombaton a Korok, konyhák, kóstolók elnevezésű főzőverseny főztjeit, vasárnap pedig az Iglódi Ferenc ökörsütő mester pecsenyéit, és a szintén versenyszerűen elkészített köreteket lehetett megkóstolni.

A délután folyamán népzenei táncegyüttesek váltották egymást a kertben felállított színpadon. A kulturális programok kínálatát gazdagította a Csinta Samuval, az Erdély újranemesítői című kötet szerzőjével az erdélyi főnemes családok leszármazottainak visszatéréséről szóló beszélgetés, valamint Horváth Benji moderálásával a Helikon irodalmi estje André Ferenccel, Gothár Tamással, Kali Ágnessel és Ugron Nórával.

Vezetett várséta (Fotó: Kiss Gábor)

Ahogyan várható volt, sokan érkeztek az Edda Művek szombat esti koncertjére: ekkor közel ötezer személy volt jelen a várkastély kertjében. Az idén 40 éves rockegyüttes koncertjének hangulata leginkább nosztalgikusnak nevezhető. A régi Edda-slágerek mellett kevésbé ismert Edda-dalok is felcsendültek a jubileum alkalmából megjelent 32. albumról. A közönség a koncert elmúltával is maradt, egy részük az óriási tábortűznél melegedett, mások a táncházban igyekeztek elsajátítani a különböző tájegységek lépéseit. Aki türelmesen kivárta, Miklós Gyuri gitárestjével zárta a bulit.

Az Edda Művek megmozgatta a közönséget (Fotó: Kiss Gábor)

Vasárnap a gyermekprogramok közül Belloni bűvészműsorát és a Kolozsvári Bábjátszótér előadása emelhető ki. Az időjárás rányomta bélyegét az egész napra, és ez megmutatkozott az érdeklődők számában is. Az eső és az ezzel járó sár miatt a Bagossy Brothers Company és a Nightlosers koncerteket a mintegy hatszáz négyzetméteres rendezvénysátorban tartották meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.