// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva

A Sepsi képtelen nyerni a CFR ellen

// HIRDETÉS

A kolozsváriak kiejtették a Román Kupából a szentgyörgyi csapatot.

Hiába járt sikerrel a szentgyörgyi szurkolók „Hadnagyot a pályára” akciója, a Sepsi OSK másfél év alatt negyedik mérkőzését is elvesztette a CFR ellen, így a kolozsvári vasutasok jutottak a Román Kupa elődöntőjébe. Pedig hazai pályán vívhatták a negyeddöntőt, ráadásul a bajnoki címe megvédésére hajtó CFR jó néhány alapemberét pihentette a meccsen – igaz, a Sepsi szupersztárja, Ibrahima Tandia is kihagyta a meccset egy foghúzás miatt. 

A háromszéki szurkolók is mintha megérezték volna, hogy nem érdemes kilátogatni a meccsre, a megszokott nézőszámnak alig a fele jött össze, mintegy kétezren mentek ki a stadionba.

A húsz kolozsvári szurkoló is könnyen megértette magát a kocsmai bemelegítésnél a hazaiakkal, ugyanis mind magyarul beszéltek. Bosszúságot csak a csapat ritka ronda felszerelése okozott nekik, a citromsárga harmadik mezben ugyanis eddig még sosem játszott tétmeccset a csapat. 

A pályán pedig kedvenceik tartalékosan is hozták szokásos pragmatikus focijukat, Jesús Collado remekül védett, a tavaly 700 ezer euróért vett Valentin Costache pedig először szerzett meccset eldöntő gólt. A Sepsi pedig hiába lőtt többet kapura, kidolgozott helyzetig ritkán jutott el.

A kolozsvári gól után a közönség pályára követelte a 39 éves Hadnagy Attilát, a veterán csatár ollózásánál pedig csak Jesús védése volt látványosabb. A szentgyörgyi kedvenc egyébként látványos különcsatát vívott Lang Ádámmal, a CFR magyar válogatott védőjével – de részsikerei ellenére csapata három bajnoki meccs után a kupában is kikapott a vasutasoktól.   

A két csapat vasárnap este, immár a Fellegváron, a bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában is összecsap, és újabb CFR-siker esetén az is benne van a pakliban, hogy egy héttel később az alapszakaszt is egymás ellen kezdik. A kolozsváriak első helye már biztos, ha pedig a jelenleg ötödik Sepsi visszaesik a hatodikra, máris jöhet a zsinórban harmadik összecsapás, szintén a Fellegváron. 

A Székelyföld becsületét a harmadosztályú FK Csíkszereda mentheti meg, amely  csütörtök este a címvédő Universitatea Craiovát fogadja.

Román Kupa, negyeddöntő: Sepsi OSK–CFR 0-1 (Costache 60.)  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro