// 2025. december 7., vasárnap // Ambrus
vegyesen

Egyelőre nem megy börtönbe Barti Tihamér. A Romsilva fejesei pedig még inkább aggódhatnak – hírmix

// HIRDETÉS

És alig esett egy kis hó, máris sokba került az autó vontatta szánkózás egy baráti társaságnak.

Főhet a Romsilva fejeseinek a feje: öt évre visszamenőleg ellenőrzik a kiadásaikat

Ellenőrző testületet szabadít az állami erdőket kezelő Romsilvára a környezetvédelmi miniszter, Mircea Fechet, a testület feladata pedig az, hogy öt évre visszamenőleg ellenőrizze a pénzügyeket, különös tekintettel arra, miként kezelték az illetékesek az erdőfelújításra, illetve erdei utakra szánt alapokat.

A miniszter azt mondta a sajtónak, hogy a testület jelentésének függvényében fog újabb intézkedéseket hozni.

// HIRDETÉS

Mint mondta, jelenleg is naponta tucatnyi üzenetet kap a Romsilva alkalmazottaitól, amelyek arra panaszkodnak, hogy miközben a kasszát rendszeresen kiürítették a fejesek, addig az alkalmazottaknak se munkaruha, se üzemanyag, sőt sokszor még szolgálati jármű sem jutott, az erdészek maguknak kellett ezeket beszerezni, ahogy tudták.

Mint ismert, Mircea Fechet január végén jelentette be, hogy leállítja a Romsilvánál az utóbbi években tapasztalt hajmeresztően magas nyugdíjazási és egyéb prémiumokat, és alaposan az állami társaság körmére néz, mert a helyzet tarthatatlan.

Előzetes letartóztatás helyett bírósági felügyelet alá helyezik Barti Tihamért

Egy hónapig tartó bűnügyi felügyelet alá helyezték Barti Tihamért, a Hargita Megyei Tanács alelnökét, aki ellen korrupciós ügyben zajlik a nyomozás. A Maros megyei ítélőtábla a múlt héten kiadott előzetes letartóztatási parancsot enyhítette bűnügyi felügyeletre Barti fellebbezése nyomán.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az RMDSZ-es politikus árilis 17-ikéig nem láthatja el alelnöki feladatait, bírósági engedély nélkül nem hagyhatja el az országot és a rendőrségen is rendszeresen jelentkeznie kell.

Barti Tihamér ellen párttisztség jogtalan előnyök megszerzésére való felhasználása és nem a nyilvánosságnak szánt információk felhasználására való felbujtás gyanújával vizsgálódnak.

Már megint magukat buktatták le a szabálysértők a közösségi médiában

Az emberek egyszerűen nem fogják fel, hogy a közösségi médiában megosztott dolgaikat bárki láthatja, így felelősségre is lehet vonni érte őket.

Ezúttal a Galaţi megyei Smârdan településen történt meg a mostanában egyre gyakoribb malőr: saját, a közösségi médiában közzétett videójuk alapján csapott le a rendőrség egy szabálytalankodó társaságra.

A háromfős baráti társaság autó után kötött egy szánkót, a sofőr pedig egy közúton vontatta maga után a szánkón ülő két társát.

Utóbbiak közül az egyik férfi készítette a felvételt, amelyet megtekintve a rendőrök hivatalból eljárást indítottak, és egy 1800 lejes büntetéssel jutalmazták a sofőrt a mutatványért.

A hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az ilyesmi nemcsak szabályellenes, de akár halálos kimenetelű balesethez is vezethet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek
Krónika

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek

Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…
Főtér

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó
Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség
Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Gigantikus szabadidőközpont épül: bemutatták a DraculaLand terveit
Székelyhon

Gigantikus szabadidőközpont épül: bemutatták a DraculaLand terveit

Románia egyik legnagyobb turisztikai beruházásaként mutatták be a DraculaLandet, egy Bukarest közelében tervezett komplexumot, amely évente akár 3 millió látogatót vonzana tematikus parkjával és digitális újdonságaival.

// még több főtér.ro