// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

A román trikolór volt a belépő a pápához Csíksomlyón? Megszűrte a magyar közméltóságokat a kormányőrség

// HIRDETÉS

Kató Béla református püspököt és több magyar közéleti szemlélyiséget sem engedtek be a VIP-zónába.

Az államelnöki hivatal rendvédelmi szervének újabb visszaéléseire derült fény Ferenc pápa csíksomlyói látogatása kapcsán. Miután a pápa távoztával kibukott, hogy a kormányőrség letakartatta a magyar feliratot a katolikus egyház fejének miseruháján, most az is felszínre került, hogy a SPP-sek megszűrték a magyar meghívottakat, hiába volt belépőjük a VIP-szektorba.

A Krónika több megszólaló elmondása alapján arról ír, hogy a kormányőrség akadályozta a magyar közéleti szereplők bejutását a VIP-zónába, ahova a belépőjük szólt, míg a román zászlóval érkezőket azonnal előre, a tévékamerák számára is jól látható helyre tessékelte. A lapnak elsőként Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondta el, hogy

a kormányőrség egyszerűen megtagadta a belépését a VIP-szektorba.

Hiába mutatkozott be, és vette elő a belépőjét, az őrök – a pápa érkezésére hivatkozva – megálljt parancsoltak. „Református püspökként nem a pápáért mentem Csíksomlyóra, hanem a római katolikus magyar testvéreinkért. Akár végigállhattam volna a misét, vagy leülhettem volna valahol távolabb, a fűbe. De már én sem vagyok fiatal, ráadásul négy órája voltam talpon” – panaszolta a püspök. Elmondta, meggyőződése szerint

az volt a cél, hogy az erdélyi magyar jelenlétet minimalizálják a Szentszék előtt.

Erre utal, hogy a püspökön kívül több erdélyi és magyarországi közéleti szereplővel is hasonló módon jártak el a kormányőrség emberei.

Ezek egyike Brendus Réka, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese, aki Budapestről ment Csíksomlyóra, de nem engedték be. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke csak bő húszperces várakozás és egyezkedés után jutott be.

Péter Ferencet, a Maros megyei önkormányzat elnökét sem engedték be, akárcsak Kozma Mónikát, a Pro Economica Alapítvány vezetőjét. Utóbbi elmondta, miközben több magyarországi és erdélyi magyar tisztségviselőt közel fél óráig várakoztattak, a román népviseletben és zászlóval érkezők mosolyogva besétálhattak a szektorba.

További részletek a Krónika cikkében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro