// 2026. február 3., kedd // Balázs

A Román Nemzeti Bank durván betartott az OTP-nek

// HIRDETÉS

Nem engedte, hogy a magyar bank megvegyen egy román bankot. A Banca Românească nevűt.

Ami igazából nem is román. Hanem görög. Pedig az akció igazi sikertörténetként indult. Az OTP Bank és a Görög Nemzeti Bank – utóbbi a Banca Românească, vagyis Román Bank nevű pénzintézmény részvényese – képviselői 2017. Július 27-én bejelentették, hogy megegyezésre jutottak, ami a görög (román) bank részvényei 99,28 %-ának tranzakcióját illeti. Vagyis, az OTP megveszi a Román Bankot, tokkal-vonóval. A tranzakciónak 2018 elején kellett volna lezajlania.

Igen ám, de 2018 elején, vagyis szerdán a Román Nemzeti Bank (BNR) durván betartott az ügyletnek. Nem adta áldását a tranzakcióra. Van ugyanis egy olyan feltétel, hogy a Román Nemzeti Banknak jóvá kell hagynia az ilyen ügyleteket. Hát, nem hagyta jóvá. Annak ellenére, hogy korábban a Versenytanács rábólintott a dologra.

Persze, voltak arra utaló jelek, hogy az egész vásár nem fog olyan simán menni. Csányi Sándor, az OTP bankcsoport ügyvezető igazgatója március elején sejtelmesen azt nyilatkozta egy budapesti konferencián, hogy: „Rossz előérzetem van.” Mint Han Solo a Csillagok háborújában (A jedi visszatér):

A BNR egyébként nem hozta nyilvánosságra a visszautasítás okait. Az viszont tény, hogy a 2008-as gazdasági válság óta ez az első eset, hogy a BNR betart egy, a felek által tető alá hozott tranzakciónak. A bankpiaci pletykák szerint a „Nem!” oka, hogy a bank vételáraként kifizetendő tőke származása „nem tiszta”.

Ha az OTP-nek sikerült volna besöpörnie a román bankot (ahogy 2014-ben tette a Millennium Bankkal), a nyolcadik helyre ugrott volna a romániai bankpiacon. Így viszont marad, ahol van, a 11. helyen. Legalábbis egyelőre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix
Főtér

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro