// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

A román külügy jól megmondta, miért volt káosz a külföldi szavazáson, de nincs benne köszönet

// HIRDETÉS

Elkészült a jelentés, amiben mindent jól kimagyaráznak.

Klaus Iohannis államfő és a szervezett választási turizmus: ezek okozták a káoszt és a hatalmas sorokat, illetve a több órás várakozást a külföldi szavazókörökben a május 26-i európai parlamenti választáson a bukaresti külügyminisztérium szerint.

A tárca Viorica Dăncilă miniszterelnök utasítására jelentést készített az incidensek okairól, amely pénteken került nyilvánosságra.

Ebben többek között azzal próbál takarózni, hogy a külképviseletek tettek javaslatot arra, hány szavazókört hozzanak létre, és a május 26-án rendelkezésre álló 441 szavazókör a kétszerese annak, amennyiben a legutóbbi EP-választáson szavazni lehetett.

Ráadásul Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban megkétszerezték, Ausztriában és Ukrajnában megháromszorozták, Németországban megötszörözték a szavazókörök számát, Olaszországban és Spanyolországban pedig még ennél is nagyobb arányban nőtt a szavazókörök száma.

És akkor jön a bravúros eszmefuttatás, hogy miért Klaus Iohannis államfő felelős a kialakult sorokért.

Hát azért,

mert a választás napjára írta ki az igazságszolgáltatásról és a korrupcióellenes küzdelemről szóló népszavazást.

Ezzel pedig a laza kétperces sétagaloppról hét percre nőtt a szavazás időtartama egy választópolgár számára.

Ráadásul – így a külügy – valakik szervezetten utaztatták a románokat, volt olyan szavazókör, ahova 6-7 busznyi embert is vittek – vagyis választási turizmussal állunk szemben.

Márpedig az ilyen tömegek nagyon megnövelték a szavazókörökre nehezedő nyomást.

Sőt a külügy szerint

azután, hogy leszavaztak, ezek a csoportok ott is maradtak a szavazóköröknél randalírozni.

Vagyis a külügyminisztérium semmiben sem hibázott, és mindent megtett, amit lehetett és kellett – fordul öntömjénezésbe a jelentés.

Amelyben azért javaslatot tesznek a káosz elkerülésére, de nem az elektronikus vagy a levélben szavazást, mert szerintük ez problémás, ugyanis előzetes regisztrációt igényel.

Ehelyett lehetővé tennék, hogy a külföldön élő románok egy hétig szavazzanak, már a választás napját megelőző hét folyamán.

Mint megírtuk, a külföldi vokskáosz miatt a korrupcióellenes ügyészség is nyomoz. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro