// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda
vegyesen

A román hadsereg főparancsnoka szerint fel kell készíteni a civileket egy esetleges háborúra – hírmix

// HIRDETÉS

Eközben egy aradi sofőr jó ötletnek tartotta „POLICE” feliratokkal kidekorálni a verdáját, ám a rendőrség nem tartotta ezt annyira jó ötletnek. Az idő pedig tavaszias lesz.

40 ezer új katonát toborozna a román hadsereg főparancsnoka

Vlad Gheorghiță tábornok, a hadsereg főparancsnoka arról beszélt egy interjúban, hogy a polgárokat fel kell készíteni arra az esetre, ha az ukrajnai háború nem állna meg Ukrajnában. Hogy egy ilyen magas rangú egyenruhás nyilvánosan beszél ilyesmiről, az már eleve aggasztó, különösen annak tükrében, hogy a NATO katonai bizottságának vezetője, Rob Bauer is arról beszélt nemrég, hogy reális esélyt lát arra, hogy háború törjön ki a katonai szövetség és Oroszország között, erre pedig nem árt felkészíteni a civil lakosságot. Vlad Gheorghiță szerint a védelmi minisztériumnak máris van egy törvénytervezete a lakosság katonai felkészítéséről, amit nagyon remél, hogy még idén elfogad a parlament. Egyelőre nem arról van szó, hogy visszavezetnék a kötelező katonai szolgálatot, hanem ahhoz akarnak törvényi keretet biztosítani, hogy a román hadsereg önkénteseket toborozhasson a 18 és 35 év közötti polgárok közül, nemtől, nemzeti és vallási hovatartozástól függetlenül. A hadsereg vezetője elmondta, Romániának jelenleg mintegy 80 ezer hivatásos katonája van, de véleménye szerint legalább 120 ezerre lenne szükség. Marcel Ciolacu miniszterelnök mindenesetre rövidesen cáfolta is a katonai főparancsnok háborúval kapcsolatos kijelentéseit, és igyekezett megnyugtatni a közvéleményt. Elmondta: Romániát egyáltalán nem fenyegeti semmiféle háború veszélye, sőt még sosem voltunk nagyobb biztonságban, mint most, a NATO tagállamaként.

„POLICE” – írta az autójára egy aradi sofőr, ám az igazi rendőrök nem voltak humoruknál

Piros-kék, „POLICE” feliratú matricákkal dekorálta ki autóját egy 53 éves aradi sofőr – az igazi rendőrök be is vonták érte a forgalmi engedélyét. Emellett a jármű rendszámát is lefoglalták, illetve írtak a delikvens nevére egy 990 lej értékű büntetést is. Az ok az volt, hogy a jármű forgalmi engedélyében más szín szerepelt – ez egy csütörtöki közúti ellenőrzésen derült ki. A sofőr így kénytelen lesz visszafesteni a kocsiját az eredeti színre, ha újra használni szeretné azt.

Már unjuk leírni, de ismét drasztikusan megváltozik a hőmérséklet

Radikálisan megváltozik az időjárás a következő napokban: az eddigi télszerű időt tavaszszerű idő váltja fel. Az Országos Meteorológia Intézet csütörtökön kiadott előrejelzése szerint hétvégére már 10–12 fok lesz napközben, de a felmelegedés itt nem áll meg, és jövő héten az is könnyen elképzelhető, hogy 20 fokig is felkúsznak az elektromos hőmérők digitális higanyszálai.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.