// 2024. október 1., kedd // Malvin
ígéret

A román autópálya-miniszter asszony úgy blöfföl, mint egy vérbeli pókerarc

Pedig ő nem is szereti a közlekedést. De hát mit tegyen, ha a gonosz Iohannis nem nevezi ki a rendes minisztert.

Minden jel arra utal, a derék román kormány hátát úgy nyomja az autópályák súlya, mint Jézusét a kereszt. Nem és nem és nem akarnak maguktól megépülni azok az egységes, szuverén és oszthatatlan nemzeti autópályák.

Ilyenkor mit tehet egy közlekedési miniszter? Pláne, ha ideiglenes. Igyekszik jó képet vágni a dologhoz, és úgy hazudni (illetve, elnézést, beszélni), hogy minden egyes szó igaznak tűnjék. Pedig szegény Rovana Plumb tulajdonképpen ki nem állhatja a közlekedést. Hogy is állná, hiszen ő a természetet, az erdőket szereti (ugye, környezetvédelmi miniszter volt a lelkem). Az útépítés pedig szennyezi a környezetet. Meg elveszi a talpalatnyi földet az erdők elől.

Na de mit csináljon Rovana asszony, ha egyszer a csúnya, gonosz Iohannis elnök folyton beleköp a kormánylevesbe, ez esetben nem hajlandó kinevezni a közlekedési minisztérium élére Mircea Drăghici urat? Állnia kell a sarat.

És persze, hogy állja. Sőt, dagasztja, mint egy jó gazdasszony. Jó politikus szokás szerint kezdi egy ígérettel. Kedves nép, 2019-ben jövünk neked 180 kilométernyi autópályával. Jó, ezt nem az utcasarkon sikoltotta világgá, hanem a parlament épületének biztonságos falai között. Egész pontosan azért, hogy a kedves kollégák szavazzák már meg a közlekedési költségvetést.

A győzködés után viszont el kellett hagynia a gumiszobát, és odakint már várták a prédára leső újságírók. Hogy is van ez a dolog a 180 kilométerrel, kérdezték bizakodóan. Ígérgetünk, ígérgetünk? És Rovana asszonyból azonnal előbújt a profi pókerarc. Bocsánat, ő nem tett semmiféle ígéretet, itt valami félreértés van, ő csupán egy nyilatkozatot tett. És, mint tudjuk (tessék csak ellenőrizni az értelmező szótárban), a nyilatkozat nem ígéret. Egy nyilatkozatban nyugodtan (ki)nyilatkoz(tat)hatja, hogy másnap elfoglalja Oroszországot. S akkor mi van?

Igen, kötötték az ebet a karóhoz a nyavalyás újságírók, értik, köszönik, na végre, valaki világosan és helyesen beszél románul… na de mi van a kormányprogramban található autópálya-ígéretekkel? Azok csak nem nyilatkozatok? Vagy mégis? Mert hogy, ugye, nem váltak betonná, aszfalttá. Rovana asszonynak a szeme se rebbent. Azért ilyen magas labdára ő se számított. Az van, kedves újságírók, hogy semmi baj, majd megkérdezem az építőket, miért nem készültek el. Na, ekkora pofátlanság azért még a póker világában is ritka. A hülye építők, azok!

Apropó, fűzte még hozzá a derék ideiglenes miniszter asszony, miféle autópályákról beszélgetünk mi itt. Kérem, megint hibás a szóhasználat. Hiszen az autópálya egy olyan gyorsforgalmi út, amely az elejétől a végéig készen van. Tetszik érteni? Ő egy szóval sem említett ilyesmit. Még nyilatkozatban sem. Ő autópályaszakaszokat említett. Ez sem igaz, de mit számítanak az ilyen apróságok egy jó pókerarcnak. Most pedig a balek újságírók törhetik a fejüket, vajon mi is lesz, miért is lesz, egyáltalán lesz, vagy nem lesz. Úgy kell nekik!

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro