// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

A Román Akadémia elnöke szerint Vitéz Mihály miatt jeles nap november 1.

// HIRDETÉS

Ja, 1595-ben ezen a napon vonult be a román hadúr győzelmesen Gyulafehérvárra. Hogy létrehozza Nagy-Romániát, mi másért.

Tudjuk: az ortodox hitűek nem világítanak november elsején. Hivatalosan, legalábbis. Persze, azért Erdélyben nem éppen így van. Szerdán beszélgettem pár ortodox ismerősömmel, és szóba került a világítás. Mondták, sok barátjuk, rokonuk is kimegy a temetőbe világítani. Kérdeztem, miért, hiszen  nem szoktak. Mert szép, mondták. Vagyis, az erdélyi valóság néha valóban olyan, hogy az egymás szomszédságában élő közösségek, kultúrák hatnak egymásra. És nem csak az elnyomás szintjén.

Igen ám, de erre a békés, „egymásba járó” életmódra a román ultranacionalizmus éber őrei is felfigyeltek. És persze, hogy nem a regátiak, sem a moldvaiak. Mit tudják ők odaátról (a néhány kivételtől, illetve a médiacsatornákon folydogáló szennylétől eltekintve), hogyan is zajlik errefelé az élet? Az erdélyiek. Közöttük is élen jár a román tudományosság legnagyobb arca, a külön tiszteletet is érdemlő szekusbesúgói ranggal is hírbe hozott Ioan-Aurel Pop, a Román Akadémia elnöke, továbbá a romániai sikeregyetem, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora, aki az utóbbi időben (centenáriumi év van, na) leginkább a nackórolleres ámokfutásaival aratott hangos sikereket a világegyetem(b)en.

Nos, ez a Pop kapta magát, elment Topánfalvára és tartott egy hosszú szpícset az Avram Iancu Kollégium diákjainak. Nagyon hosszú szpícs volt, nem adjuk vissza teljes egészében, de pár jelentősebb gondolatot azért kiragadnánk belőle. Amúgy megjegyzendő, hogy ez a Pop egy hittérítő buzgóságával járja az országot, és hirdeti a román nacionalizmus szent igéjét.

Van itt például az a – Pop szerint – a történelemtudományban eléggé széles körben elterjedt tévhit, miszerint Vitéz Mihály kalandor volt, illetve zsoldosvezér, meg hogy nem volt hazafi. Na, hát ez mind nem igaz. Mihály Vitéz bölcs, vitéz és győzelmes uralkodó volt. Pont. Avram Iancuról meg az a fake news járja, hogy részeges volt, meg háborús bűnös, meg bolond. Csupa szemenszedett hazugság.

Aztán ott van a szokásos maszlag arról, hogy midőn a hős Mihály Vitéz behatolt Erdélybe, olyan románokra lelt, akik afféle másodrangú polgárai voltak az országnak. Az igazmondó Pop szerint kizárólag a románok szenvedték el ezt a sorsot, csak és csak őket taszították jobbágysorba az urak. Hogy miért? Hát, mert ortodoxok voltak, miért, miért. És kik? Hát, a magyarok, kik. Meg a székelyek, meg a szászok, na. Akik megtűrték a románokat a földjeiken, amíg a kedvük tartotta. (Jó, itt már be lehet venni egy nyugtatót, kedves Olvasó.)

És ekkor érkezett Mihály Vitéz. És a derék erdélyi román helóták percek alatt belőtték, Pop szerint, hogy helló, hát ez román. Vagyis olyan, mint mi. És ni, nem jobbágy, hanem uralkodó. És tiszta hazafi, há né, azért jött, hogy kiszabadítson minket. És biztos egyesíteni akarja a román földeket is. (Valószínűleg ezt mondta nekik a korabeli Wikipédia. Oké, jöhet a második nyugtató.)

És tényleg. Mihály Vitéz végigviharzott Erdélyországon, elpáholta Báthory András seregeit Sellenberknél, és tádám, pont fix november elsején bevonult Gyulafehérvárra, győzelmesen. Persze, hogy felszabadítsa a románokat, továbbá egyesítse a román földeket, és létrehozza Nagy-Romániát.

Na kérem. Több nyugtatót ne tessék bevenni. Megárthat. Meg aztán később világítani is kell. És könnyen megeshet, hogy hasonló ügyekben járó ortodox románokkal is találkozhatnak. Akik magasról tojnak ennek a Popnak a hagymázas hülyeségeire.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro