// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda
vegyesen

A román agrárminiszter be akar inteni Brüsszelnek, a hidegre megint meleget kapunk – hírmix

// HIRDETÉS

Közben megvan az első rendőrségi bokacsipogó tulajdonosa Hargita megyében. A férfi a volt élettársa elleni erőszakos viselkedésével „érdemelte ki” a nyomkövetőt.

A román agrárminiszter arra készül, hogy beint Brüsszelnek

Az uniós mezőgazdasági biztos, Janusz Wojciechowski lemondását akarja kérni a román mezőgazdasági miniszter, Florin Barbu, ami elég szokatlan az EU jó tanulóját bármikor készségesen eljátszó Románi esetében. Annál is inkább, hogy ez abszolút premier lenne, eddig egy tagállam szakminisztere sem kérte egy EU-s tisztviselő lemondását, legalábbis ebben az ágazatban. Barbu kedden vesz részt Brüsszelben az agrárminiszterek fórumán, ahol ismét ki fogja fejezni Románia azon óhaját, hogy az aktuális helyzet objektív felmérése mellett – a szomszédban dúló háború, az infláció stb. gazdákra gyakorolt negatív hatása – Románia eltérhessen a helyes mezőgazdasági gyakorlat uniós szabályrendszerének (GAEC) 7-es és 8-as pontjától: előbbi a vetésforgóra vonatkozó környezetvédelmi előírásokat, utóbbi a mezőgazdasági terület 4%-ának műveletlenül hagyására vonatkozó előírást fedi. A miniszter szerint korábban a miniszteri tanácsban 15 tagállam képviselete megszavazta, hogy Románia és a térség további négy, az ukrajnai háború negatív hatásaitól a leginkább érintett ország eltérhessen a nevezett pontoktól, a határozatot mégsem tartották be. Ha kedden sem sikerül dűlőre jutni Brüsszelben, akkor a román tárcavezető beváltja a fenyegetését.

Felszerelték az első elektromos nyomkövetőt az első bokára Hargita megyében

Hargita megyében az év eleje óta van lehetőség arra, hogy a rendőrség elektromos nyomkövetőt szereljen a gyanús vagy veszélyesen viselkedő polgárok bokájára bizonyos vizsgálati időszakok alatt. Az első ilyen készüléket egy 37 éves maroshévízi (Toplița) férfi „érdemelte ki” egy családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyben. A hétfői rendőrségi közlemény szerint a férfi január 17-ikén torkon ragadta, és bántalmazással fenyegette meg volt élettársát. Miután a rendőrök a vizsgálat során arra jutottak, hogy a nő esetében nem elhanyagolható az eset megismétlődésének kockázata, ideiglenes távolságtartási végzést adtak ki a férfi ellen, aki megkapta a szóban forgó bokaperecet is, hogy a rendőrök tudják, merre jár.

Örült, hogy végre rendes tél van? Jön is a felmelegedés

Az ország nyugati részében a kedd lesz a következő kéthetes időszak leghidegebb napja, majd országszerte felmelegedés várható egészen csütörtökig. A nappali csúcsértékek Erdélyben a hétfőn mért 1-ről 4–5 fokra nőnek, majd péntektől jövő hétfőig újra 2 fokra csökkennek. Az újabb drasztikus ingadozás az éjszakai minimumoknál lesz igazán szembeötlő: hétfőn és kedden még mínusz 10 fok is lesz éjszaka, csütörtökön azonban már 0–1 fok körül alakulnak ezek az értékek. Szerdától vasárnapig, majd a jövő hét végén csapadékra is érdemes számítani. Ha már bevette a migréngyógyszerét, vegyen be még egyet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.