A kolozsvári CEC Bank biztonsági kamerái vérbeli komikus jelenetet örökítettek meg, még akkor is, ha a helyzet nagyon nem volt vicces.
Amint arról beszámoltunk, a csütörtöki napon lezajlott az év leghülyébb bankrablása. Kolozsváron történt, hogy a központi CEC Bank épületébe berontott egy csuklyás, maszkos, napszemüveges illető, kezében fegyver, és pénzt követelt a banki alkalmazottól. Ám a hős alkalmazott megtagadta a követelést, mire a fegyveres illető pofonok és lövöldözés helyett gyorsan olajra lépett.
Időközben nyilvánosságra kerültek a bank biztonsági kameráinak felvételei. És bizony, tisztán látni, amint az illető bemegy a bankba, az alkalmazottra fogja a fegyvert, aztán kicsit rohangál ide-oda, mint a mérgezett egér, hogy végül dolgavégezetlenül távozzék.
Az igazán röhejes „csemege” azonban nem is ez. A felvételen látható egy hölgy is. Egy ügyfél. Aki a bejárat mellett éppen a táskája fölé hajol és valami papírokat rendezget. A hölgy eleinte észre se veszi az akciózó bankrablót. Aztán mégis ráveti tekintetét, hiszen közvetlenül mellette áll egy adott pillanatban. Látja, látnia kell, hogy maszkos, és persze a jó nagy pisztoly is ott virít a kezében. És a hölgy mit csinál? Nyugodtan folytatja a papírok rendezgetését. Kész. Ilyen nincs, mondanánk. De mégis van. Világosan látszik.
Kapásból a következő magyarázatok jutottak eszünkbe:
1. A hölgy fegyverszakértő, vagy esetleg egy fegyverszakértő neje/élettársa/rokona, és pontosan tudta, amit a rendőrség csak később állapított meg, nevezetesen, hogy a pisztoly nem valódi. Csak amolyan pukkantós játékfegyver. Tehát, gondolta magában, aggodalomra semmi ok.
2. A hölgy annyira bízott a hazai biztonsági rendszerekben, hogy arra gondolt, rendben, bankrablás zajlik, de mindjárt itt van a kommandó és szépen elintézi a dolgot. Addig pedig jobb, ha nem csap ribilliót és úgy tesz, mintha mi sem történne.
3. A hölgy nagy TIFF-rajongó, és arra gondolt, hogy épp egy filmforgatás kellős közepére pottyant. Ha pedig így van, akkor amolyan statisztaként neki az a dolga, hogy úgy viselkedjen, ahogy általában egy bankban szokás. Arra persze nem gondolt, hogy egy profi statiszta tudja: egy bankrablás-jelenetkor illik minimum sikoltozni, vagy hasra vágódni.
4. A hölgy annyira hozzáedződött a romániai káoszhoz, hogy egyszerűen az élet velejárójaként kezelte a bankrablást.
Ha önnek van más elképzelése a jelenetről, ne habozzon: írja meg bátran kommentben.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
További hírek: felmosatták a saját vérét a padlóról a rendőrök egy férfival, akit megharapott egy kutya. Az Egyesült Államokban elítélték a román állampolgár Thomasz Szabót, aki évekig hamis bombariadókkal szórakozott.

… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.

További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.