Nem volt ítélőképessége tudatában amikor baltával, kalapáccsal és pajszerrel fenyegette a belügyi államtitkárt a Facebookon, állítja a beutalást elrendelő ügyész.
Többször beigazolódott már, hogy komolyan veszik a bűnüldöző szervek a Facebook nyilvánossága előtt tett fenyegetéseket, különösen akkor, ha azok közszereplők ellen irányulnak. A koronavírus megjelenése és az ezzel járó korlátozások bevezetése után az első számú közellenségé a járványkezelésért felelős személyek váltak, velük együtt pedig a korábban – főleg a SMURD rohammentő-szolgálat megalapítása okán – köztiszteletnek örvendő, szír származású Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár is a virtuális támadások célkeresztjében találta magát.
Legutóbb március 10-én, a Temes megyei Szakálháza (Săcălaz) és Bégaszentmihály (Sânmihaiul Român) közötti útszakasz mellől jelentkezett be élőben a Facebookon egy férfi, aki többek között azt mondta, hogy fejszével, feszítővassal, kalapáccsal és egy ásóval keresi meg Bukarestben Arafatot, ha nem hajlandó beadni a felmondását. Az illető a vírus- és maszktagadó Diana Şoşoaca egyik nagy rajongója, Facebook-oldalán rendszeresen arra biztatott mindenkit, hogy szegje meg a járványszabályokat.
A temesvári bíróság mellett működő ügyészség büntetőeljárást indított ellene, majd elrendelte, hogy utalják be a széphelyi (Jebel) pszichiátriára elmeállapotának megfigyelése érdekében. Az ügyet kivizsgáló ügyész a szakértők vizsgálata után megállapította, hogy a férfi nem volt ítélőképessége tudatában, amikor lincseléssel fenyegette Arafatot. Az illető potenciálisan agresszív, tévképzetei és hallucinációi vannak. Míg nem javul állapota, addig pszichiátriai megfigyelésnek vetik alá. A döntéssel szemben öt napig lehet fellebbezni.
Egyébként nem ez az első eset, hogy halálosan megfenyegették Arafatot, viszont pszichiátriai kezelés elrendelésére mindeddig nem volt példa.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Négy gyermek és három felnőtt lett rosszul egy összejövetelen a Gyimesközéplokhoz tartozó Hidegségen vasárnap este. A mentőegységek valamennyiüket csíkszeredai kórházba szállították.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.

Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.

Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.

… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.