Az „okkult háttérhatalomtól” tartó, börtönviselt Dan Voiculescu ötletétől vezérelve törvénnyel tenné átláthatóbbá a nem kormányzati szervezetek és a sajtó pénzügyeit a PSD elnöke.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke parancsba adta a kormánynak: készítsen elő egy törvényt a nem kormányzati szervezetek (NGO) és a sajtó finanszírozási hátterének felülvizsgálatára. Vasárnap este a România TV-nek azt nyilatkozta, hogy nagyon sok szervezet külföldi támogatásból biztosítja működését, ezért szükség van az átláthatóságra. Szerinte éppen elég titkolózás van a titkosszolgálatok körül.
Amennyiben a civil szervezeteknek nincs rejtegetni valójuk, és törvényes úton kapnak támogatást, akkor nincs miért ellenezzenek egy ilyen törvényt. Ha a cégektől megköveteljük azt, hogy átláthatóan kezelje a kimenő és bejövő pénzügyeit, akkor miért nem várjuk el ezt mindenkitől? – tette fel a kérdést a PSD elnöke.
Nem ez az első alkalom, hogy Dragnea a NGO-k finanszírozási hátterét firtatja: 2017 januárjában, éppen a közfelháborodást és országos tüntetéseket kirobbantó 13-as számú sürgősségi kormányrendelet elfogadása kapcsán beszélt egy civil szervezeteket érintő rendelet szükségességéről.
De nemcsak a nem kormányzati szervezetek finanszírozása került Liviu Dragnea látókörébe, hanem az online sajtóé is. Dan Voiculescu, az Antena 3 börtönviselt alapítója vetette fel, hogy „konkrét intézkedésekkel” az online sajtó finanszírozását is átláthatóbbá kell tenni. Dan Voiculescut a G4Media.ro dühítette fel: egy blogbejegyzésben az „okkult háttérhatalom” sajtótermékének nevezte a portált, mely a románok megosztására irányuló érdekeket képvisel. Szerinte a kormánynak különleges figyelmet kell fordítania arra, hogy az említett portál és más okkult csoportok ne veszélyeztessék a román egységet. Liviu Dragnea pedig mélységesen egyetért ezzel.
Az elhangzottak kapcsán több civil szervezet és sajtóorgánum is tiltakozását fejezte ki. Szerintük Dragnea arcátlanul lábbal tiporja és nyíltan fenyegeti az egyik legalapvetőbb demokratikus értéket: a sajtószabadságot. Egy közös nyilatkozatban emlékeztetnek arra, hogy már létezik egy törvény, mely a sajtó gazdasági tevékenységét ellenőrzi. A PSD célja a független újságírók megfélemlítése, és a független sajtóorgánumok kormányzati kontroll alatt tartása. Az állásfoglalást hat országos jelentőségű civil szervezet és mintegy harminc szerkesztőség, illetve újságíró írta alá.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.

További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.