Nem, nem áll be Grincsnek, hogy ellopja a karácsonyt. Jobb ötlete akadt: felcsap szakácsnak!
Még fénykorából megszokhattuk, hogy Liviu Dragnea akkori PSD-vezér (és Románia szinte teljhatalmú szürke eminenciása) időnként ugyancsak eredeti ötletekkel állt elő. Kapásból példaként álljon itt az az eset, amikor egy elégedetlen román polgárral kötött és megnyert fogadás nyomán Dragnea mester vendégül látta az illetőt a bukaresti PSD-székházban. A vesztes egy láda sörrel érkezett (ez volt a fogadás tétje), a nagyúr pedig miccsel kedveskedett neki, mintegy fájdalomdíjként.
No de azok a dicsőséges idők elmúltak, Dragnea úr fölött beborult az ég, a román igazságszolgáltatás lecsapott rá, elítélték, börtönbe került, aztán ki is szabadult és egy ideje nemigen lehet hallani róla (jó, legyeskedett egy új törpepárt alapítása körül, de hát ez nem olyan nagy ügy).
Most viszont, ha tetszik, (gasztro)történelmi pillanatnak lehetünk tanúi. Az ex-vezér ugyanis kötényt ránt és a tűzhely mellé áll: egy egész konyhát irányít, séfként természetesen. Egy tévéműsorban, természetesen. (Oké, az akciót előre leforgatták, de ez érthető.)
És hogy mit főz nekünk Dragnea mester? Hát mit, mit, a téli ünnepkör legfontosabb román(iai) fogását: töltött káposztát! Ráadásul mindjárt kétfélét. Az egyik marha- és disznóhús keverékéből, a másik pulykahúsból készül. A hírek szerint a séf az anyukájától tanulta el a receptet és most eljött a pillanat, hogy megossza a titkot a világgal, a Realitatea TV egyik karácsonyi műsorában (szombat este kilenckor!). Ja, és fűszerként bejelentést is tesz majd, mégpedig arról, hogyan tér vissza a politikába. Huhh!
És hogy legyen kövér a lúd, ha már, ráadás recepttel is érkezik Dragnea úr. Aki tűzdelt nyulat akar rittyenteni karácsonyra, az jól figyeljen: a séf szerint kell hozzá nyúl, szalonna, pác (nem olyan, mint amilyenbe Dragnea úr került), de a szósz a lényeg, amely öko-bio alapléből, kerti paradicsomból, fehér és vörös borból, konyakból, pezsgőből, citromból, továbbá válogatott fűszerekből (babérevél, kakukkfű) áll össze.
Hát, mit is mondjunk: jó étvágyat! Na de azért csak óvatosan a páccal, séf mester! Nehogy újra belekerüljön.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.