És nem koronás, annak ellenére, hogy mindent megtett érte.
Viorel Cataramă harmadik koronatesztje is negatív lett, igaz így sem ússza meg a bűnvádi eljárást, amit a koronajárvány elleni küzdelem akadályozása miatt varrtak a nyakába. Az üzletemberként – bútorgyára van, korábban a Dinamo fociklubot is meg akarta venni – és politikusként is ismert Cataramă két hete azzak vonta magára a figyelmet, hogy elkezdett helyi romákat ölelgetni érzelmesen egy Ialomița megyei faluban, hogy bebizonyítsa, valójában nincs járvány, a kormány pedig fölöslegesen viszi csődbe az országot a korlátozó intézkedésekkel.
Később kiderült, hogy Bărbulești településen, ahol az akciót végrehajtotta, tényleg volt egy koronafertőzött, úgyhogy hivatalból eljárás indult ellene, a felesége pedig elköltözött otthonról, mert nem akarta, hogy a férje megfertőzze egy nem létező járványban.
Az igazi vicc azonban az, hogy tegnapig Viorel Cataramă volt a Vöröskereszt országos alelnöke volt, és csak tegnap jelentette be a Facebook-oldalán, hogy a többi nyilvános funkciója miatt, meg hogy ne csorbítsa a szervezet hírnevét, lemond erről a feladatról. Gondolom szóltak neki, hogy ha már hülyeségeket beszél, akkor kívül tágasabb.
A Facebook-oldalán ma azt is bejelentette, hogy holnap találkozója van a konstancai Teodosie érsekkel – aki korábban azt mondta, Iohannis megátkozta az ortodoxokat, amiért a járvány közepén megtiltotta a miséket –, hogy közösen eltanakodjanak róla, miként lehetne újra a templomokban szervezni a miséket – jelenleg ugyanis csak szabadtéren van erre lehetőség.
Szóval van baj elég.
Amúgy emberünk a szükségállapot vége utáni bukaresti tüntetésen is megjelent, ő éppen a korlátozások ellen tiltakozott.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
További vasárnapi hírek: kigyulladt egy kolozsvári egyetemi bentlakás, közel kétszáz diák volt az épületben. És ittasan ült be a kocsiba vezetni egy sofőriskola tanulója.
További vasárnapi hírek: kigyulladt egy kolozsvári egyetemi bentlakás, közel kétszáz diák volt az épületben. És ittasan ült be a kocsiba vezetni egy sofőriskola tanulója.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.