// 2026. november 7., szombat // Rezso

A poklok poklát megjárt bukovinai székelyekről készül új dokumentumfilm

// HIRDETÉS

A Maroknyi székely stábja végigjárja az összes helyszínt, ahol a Bukovinából menekülni kényszerült székelység túlélni próbált.

A rendkívüli megpróbáltatásokat túlélt bukovinai székelység nyomába ered Kindl Gábor rendező dokumentumfilmje, mely a Maroknyi székely – Otthon az ötödik hazában címet kapta. A film bemutatja a népcsoport kényszerű vándorlását Madéfalvától a Dél-Dunántúlig, és

megszólaltatja az 1944-es Magyarországra menekülés még élő résztvevőit.

A film készítői végig mennek azon az úton, amelyen a székelyek is vándoroltak. A forgatáshoz máris hozzáláttak, így már jártak Madéfalván, Moldvában, az öt székely bukovinai faluban, az Al-Dunánál fekvő Hertelendyfalván, és a közeljövőben rögzítik Szerbiában a bácskai évek helyszíneiről készülő képsorokat is.

Az MTI-nek Kindl Gábor rendező elmondta: a filmhez mintegy 50 interjút vettek, illetve vesznek fel, köztük csaknem tíz, még Bukovinában született idős ember idézi fel emlékeit. Az egész estés, közösségi gyártásban készülő filmet

  • november 16-án vetítik Bonyhádon,
  • és január 7-re, a madéfalvi veszedelem évfordulójára a székely településre is meghívást kaptak.

A bukovinai székelyek hányattatásairól Sára Sándor készített elsőként háromrészes dokumentumfilmet 1987-ben. A mostani film rendezője megjegyezte, hogy nem akarnak versenyre kelni a klasszikus alkotással,

munkájuk a még fellelhető emlékeket igyekszik bemutatni.

Az egykori öt bukovinai székely faluról, az ott élők történetéről, kivándorlásáról és a hagyományokat továbbvivő, Bonyhádon székelő Bukovinai Székelyek Országos Szövetségéről a Főtér.ro tavaly riportsorozatot közölt. Ezek az alább megadott hivatkozásokon olvashatók.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro