Ioan Bond kézbe fogja venni az ügyet, és akkor az ügy kézbe lesz majd véve. (Legkésőbb hétfőn, de lehet, hogy már pénteken.)
A parlament SRI-t felügyelő bizottsága – amely már hónapok óta nem ült össze – most szerdán össze fog ülni, mert eszükbe jutott, hogy van ez a koronavírus-ügy.
Marian Cucșa, a bizottság alelnöke – akinek a létezéséről immár én is tudomást szereztem – kiírta a Facebookra, hogy kérnek majd egy jelentést a román hírszerző szolgálattól a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, úgy gondolják ugyanis, hogy az online média tele van zagyvasággal az üggyel kapcsolatban, így „elképesztően fontos” a lakosság objektív tájékoztatása.
Marian Cucșa a Facebook-bejegyzéshez egy fényképet is mellékelt, amelyből szépen kirajzolódik a hazai politikus vázlatos lélekrajza.
A képen ő maga, Marian Cucșa szerepel, amint éppen egy ajtó kilincsét szorongatja, hogy ő most oda be fog menni. Mielőtt azonban bemenne, még egy biztató pillantást vet a kamera lencséjébe, és ezáltal a kép nézőjének (a választó) szemébe, hogy „igen, most akkor bemegyek, és intézkedni fogok, pubikám”.
Ha azonban az ember jobban megnézi a képet, észreveszi, hogy Marian Cucșa a saját irodája ajtajának kilincsét szorongatja. Egy pillanatra elkezd ekkor aggódni a szemlélő, nehogy kizárta volna magát szegény Marian Cucșa. Ám ezt a gondolatot elhessegeti magától (a szemlélő).
Erről képi bizonyítéka is van, amit megmutat.
A parlament SRI-t felügyelő bizottsága szerdán 12-kor fog összeülni, és majd akkor megvitatják a témát.
Ennek a nyomi koronavíruskának egy napja maradt hátra, mert ha a srácok összeülnek
és megvitatják a dolgot, akkor lehet, hogy még aznap, de legkésőbb csütörtökön küldeni fognak egy hivatalos átiratot a SRI-nek, hogy akkor legyenek szívesek félre tenni egy kicsit az etnikai uszítást, és foglalkozni egy kicsit a koronás témával is, és akkor Ioan Bond majd el fogja olvasni azt az átiratot, és felsóhajt majd, hogy hát igen-igen, a hazának szüksége van rám, és akkor Ioan Bond majd még aznap, de lehet, hogy pénteken, vagy ha túl későn kapja meg azt az átiratot, mondjuk pénteken éppen a munkaideje legvégén, mert elkeveredett kicsit a posta vagy ilyesmi, akkor már csak hétfő lesz belőle, mert hétvégén nem dolgozik, de legkésőbb hétfőn akkor majd fel fogja venni a szmokingját, és elmegy szétkémkedni a koronavírust, az is lehet, hogy be is fogja súgni, bár kínai (a vírus), úgyhogy bírja az ilyesmit, szóval el megy majd Ioan Bond, és el lesz akkor ő menve.
Köszönjük, Marian Cucșa! És a képet is!
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.