// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

A nép ügyvédje felszólította a belügyet, fogadják már el a magyar nyelvű „kijárási” nyilatkozatokat is

// HIRDETÉS

Legalábbis ott, ahol a magyarok számaránya meghaladja a 20 százalékot.

A nép ügyvédje felszólította a belügyminisztériumot, hogy a lakhelyelhagyás esetén saját felelősségre kitöltendő nyilatkozatot – amely hétfőtől 23 és hajnali 5 óra között ismét érvényes lesz – az anyanyelvükön is kitölthessék a nemzeti kisebbségekhez tartozók azokon a településeken, ahol a számarányuk eléri a 20 százalékot.

A Renate Weber hivatala által küldött átiratából kiderül, hogy őket egy – feltehetően magyar – állampolgár riasztotta, miután két kérvénnyel is a belügyminisztériumhoz fordult az ügyben az alkotmányra és a közigazgatási törvényre hivatkozva, de mindkét kérését elutasították.

A nép ügyvédje azonban megvizsgálta az ügyet, és arra jutott, a kérés igenis jogos, így azt javasolta a belügynek, tegyenek valamit az ügyben, konkrétan tegyék lehetővé a lakhelyelhagyási nyilatkozat magyar, illetve egyéb kisebbségi nyelven történő kitöltését azokon a településeken, ahol az illető kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) egyébként október közepén már azért is megrovásban részesítette a belügyminisztériumot, amiért a szükségállapot és a kijárási tilalom idején sem tette lehetővé a lakhelyelhagyási nyilatkozatok magyar nyelven való kitöltését az érintett településeken, egyúttal azt ajánlották a tárcának, a jövőben készítsen kétnyelvű nyilatkozatokat a hasonló jogsértések elkerülése érdekében. Ez nyilván nem történt meg azóta, és várhatóan a továbbiakban sem fog, a CNCD meg majd megint ad egy megrovást vagy egy büntetést.

Mint ahogy az egyházakkal való részleges kommunikáció ügyében is például.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Krónika

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
Székelyhon

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

// még több főtér.ro