…, egy repülő kényszerleszállást hajtott végre Bukarestben, közben medve kószál Kalotaszeg környékén
Tudják, ugye, kicsoda a NATO főtitkárhelyettese? Mircea Geoană volt PSD-elnök és külügyminiszter, többek között. No, ez a főtitkárhelyettes szereti a kultúrát, szereti a sportot, szereti a NATO-t és úgy tűnik, Erdélyt is szereti, mert ezen a hétvégén itt járt.
És nem véletlenül járt itt pont most. Régebb is be-benézett a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválra, most is megtette. De ő nem a kolozsvári Ószeren lazított, mint Geoffrey Rush, hanem a piros szőnyegen, hogy lássa a világ, ő ott van és szereti a kultúrát.
Aztán biciklire ugrott és kerekezett egyet. A hírek szerint Maroscsügedről bebringázott Gyulafehérvárra. Mert ő szereti a sportot.
Végül pedig meglátogatta az aranyosgyéresi légitámaszpontot. Mert ő szereti a NATO-t. A légitámaszponton hivatalos minőségében nézett szét és azt látta, hogy minden a legnagyobb rendben van, a NATO éberen őrködik Erdély és Románia biztonsága fölött.
Az ember végigköveti egy ilyen főtitkárhelyettes útját és rögvest az az érzése támad, hogy nincs jobb hely a mi kies kis hazánknál, nem igaz?
Senkinek nem kívánunk ilyet. Egy Görögországból Lengyelország fele tartó repülőgépen az egyik utas rosszul lett. Ezért a gép kényszerleszállást hajtott végre a bukaresti Henri Coandă repülőtéren.
A mentők azonnal megkezdték az élesztési műveleteket, ám sikertelenül. A 40 éves utast halottnak nyilvánították.
Az igazságügyi orvostani intézet munkatársai átvették a holttestet, a repülőgép pedig néhány órás késéssel folytatta útját.
Aki Kalotaszeg vidékén jár idén nyáron, mondjuk, a Felszegen, Kalotaszentkirály-Zentelke környékén, jól teszi, ha nyitva tartja a szemét.
Ugyanis újabban erősen vándorolni kezdtek a medvék a hegyvidékről a szélrózsa minden irányába. Ehhez persze minden joguk megvan, viszont ettől még ugyanolyan veszélyes lehet a nagyragadozóval való találkozás.
Szombaton például a Kolozs megyei Kiskalota település mellett észleltek egy medvét, amely pár nyíllövésnyire van csupán a népszerű kirándulóhelytől, Kalotaszeg-Zentelkétől. Riasztás megvolt, a csendőrség és a rohammentők ott teremtek a helyszínen.
A hírek szerint baj nem történt, a medve valószínűleg továbbállt, de azért óvatosan kiránduljunk és ha lehet, ne egyedül.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Elmagyarázzuk, mi a jelentősége az ország egyetlen atomerőművének, hogyan működik egy CANDU-reaktor és hogyan alkalmazott a kommunista Ceaușescu kapitalista nyugati atomtechnológiát az 1970-es években.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.
Az új tanévben is kétféle támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok: tanszercsomagot, illetve 500 lejes oktatási utalványt. A tanszercsomagra vonatkozó kérelmeket péntekig, az utalvány igénylését pedig október elsejéig lehet benyújtani.
Egy kanadai bányavállalatnak fáj a foga a Szigethegység érclelőhelyein történő nagyberuházásokra. Letartóztattak egy náci ideológiát terjesztő férfit közösségimédiás posztjai miatt.

Közben Grindeanu és Kelemen kicsit összefejelt a kormányalakítás kapcsán. És a villanyszámlán 10 százalékkal nagyobb összeg jöhet ősztől.

További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.

Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.