Ezúttal a PNL elnöke szólt be a PSD-s pénzügyminiszternek.
Nagyon úgy néz ki, hogy még látszólagos nyugalom sem lengi be a néhány héttel ezelőtt tető alá hozott bukaresti nagykoalíciót: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a nemrég még a legfőbb ellenfelének számító Szociáldemokrata Párt (PSD) közötti súrlódások nem hogy csitulnának, de a legfelsőbb szinteken folytatódnak. A legfrissebb apropót egy kis koalíciós rugdosódáshoz az adta, hogy a pénzügyminisztérium a hét végén nyilvánosságra hozta a 2022-2024-es pénzügyi stratégiát, amiben meglepő kitétel szerepel: az, hogy a PSD által még 2019-ben megszavazott 40 százalékos nyugdíjemelés kiemelt kockázatot jelent az ország pénzügyi stabilitása szempontjából. Mindez persze evidencia, azonban mégiscsak
Adrian Câciu PSD-s pénzügyminiszter aztán sietett is elmagyarázni, hogy szó sincs róla, hogy a pártja meggondolta magát: csupán annyi történt, hogy az új stratégiába véletlenül szó szerint átmásolták a vonatkozó passzust a még a PNL-es Florin Cîțu vezette kormány által korábban elfogadott stratégiából. A miniszter szerint csak „szerkesztési hiba” történt, amit már gyorsan ki is javítottak. Mielőtt azonban örömujjongás törne ki, a miniszter azt is gyorsan hozzátette, hogy mindez azért nem jelenti azt, hogy a nyugdíjak tényleg 40 százalékkal nőnek. A 40 százalékos emelésről szóló törvényt egyébként a Cîțu vezette kormány rendeletben halasztotta bizonytalan időpontra. Cîțu – aki az új koalíciós felállásban már nem kapott helyet a kormányban, ezért be kell érnie a szenátus és a PNL elnöki tisztségével – az ügy kapcsán most páros lábbal szállt bele a pénzügyminiszterbe és a koalíciós partnerbe. Rövid és velős reakciójában úgy fogalmazott: nem szerkesztési hibáról van szó,
„Capisci?” – azaz Értitek? – zárta olasz nyelven velős, a koalíció legnagyobb pártjának címzett hozzászólását a koalíció második legnagyobb pártjának elnöke. Ami érdekes időszakot vetít előre, már annak fényében, hogy a hivatalos nyilatkozatok szerint a két párt az RMDSZ társaságában legalább a 2024-es választásokig közösen akar kormányozni.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.