// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Szülői jog

A nap jó híre: fizetett szabadnapokat kap az egyik szülő, ha rendkívüli helyzetben bezárják a sulikat

A tervezetet már leokézta a parlament, már csak Iohannis aláírására vár.

A jelenlegi helyzetben nagyjából várható volt, hogy az alsóház simán megszavazza azt a törvénytervezetet, mely szerint

a munkaadók kötelesek fizetett szabadnapokat biztosítani a szülők valamelyikének (de nem mindkettőnek egyszerre!),

ha a mostani víruskrízishez hasonló rendkívüli helyzetben bezárják az iskolákat és az óvodákat. Mint ismeretes, a koronavírus miatt az oktatási intézmények március 11. és 22. között zárva maradnak, és nem kizárt, hogy a határidőt meghosszabbítják, ha a helyzet indokolja. A döntő házban elfogadott tervezetben – melyet PSD-s és ALDE-s honatyák terjesztettek be – az áll, hogy

fizetett szabadságot csak a 12 évesnél kisebb gyerekek szülei, vagy a 18 évesnél kisebb, fogyatékkal élők szülei vehetnek ki.

Az egyébként a kormányon múlik, hogy hány napot lehet kivenni. A törvénytervezet azt is rögzíti, hogy a szabadság idejére a szülő megkapja a nettó fizetése 75 százalékát – az összeg azonban nem lehet nagyobb a bruttó átlagbér 75 százalékánál. A jogszabály már csak az államfő aláírására vár, attól a pillanattól élesedik.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok
Székelyhon

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok

Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.

// még több főtér.ro