Pénteken is összeszedtük az érdekesebb híreket, hogy Önnek már ne kelljen keresgélni.
Bár a szomszédos háború kitörése óta az infláció rekordokat dönt, a gazdasági válság pedig az életünk minden területére kihat, a belügyminisztérium mégis belevágott a rendőrség autóparkjának lecserélésébe. Ami rögtön egy szép kis botránnyal indult: a 2022-es, 600 új autóra kiírt közbeszerzési eljárást sikerült úgy megfogalmazni, hogy azon csak a BMW romániai forgalmazója, az Automobile Bavaria tudott eredményesen indulni, amelynek a társelnöke egy bizonyos Michael Schmidt Horst, Klaus Iohannis régi jó cimborája. Na de ez a 600 új BMW csak a kezdet. A belügy ugyanis a következő két év során több mint 4400 új járőrkocsit, mikrobuszt és egyéb járművet kíván beszerezni összesen mintegy 111 millió euró értékben a rendőrség különböző egységei számára. Amellett, hogy megint a legjobbkor sikerült beidőzíteni a közpénzköltést, már előre félünk a további balkáni „bakiktól”.
Számtalan részadat látott már napvilágot a tavalyi népszámlálási adatokból, pénteken azonban Tudorel Andrei, az Országos Statisztikai Intézet (INS) elnöke egy újabb nagyon ijesztő számot mondott egy demográfiai konferencián. Azt évek óta tudjuk, hogy egyre kevesebb az újszülött, ennek megfelelően rohamosan öregszik el a társadalmunk, de a friss adat mégis megdöbbentő. A 2011-es népszámlálás óta ugyanis csaknem 20%-os az 1 év alatti népesség csökkenési üteme. A teljes romániai népesség 5,3%-kal, a 8 év alattiak száma 8,4, a 10 év alattiaké pedig közel 6%-kal csökkent az elmúlt 11 évben. Eközben a 65 év fölöttiek aránya 16-ról 20%-ra emelkedett a teljes népességhez viszonyítva.
Ezúttal a Suceava Megyei Kórház onkológiai osztályának vezetőjét, Anca Ababneh Dumitroviciot kapcsolták le a zsaruk korrupció miatt. A rendőrség korrupcióellenes osztályának ügyészei azután tartotta razziát a kórházban csütörtök este, hogy egy beteg bejelentést tett, miszerint kenőpénzt követeltek tőle az egészségügyi intézményben. Az onkológia főnökasszonyát többórás kihallgatás után 24 órára őrizetbe is vették. Pedig a fizetéséből is szépen el tudott volna éldegélni: a legutóbbi vagyonbevallása szerint 210 336 lejt keresett a megyei kórházban, egy magánklinikán folytatott praxisból pedig további 84 504 lejt talicskázott haza egy év alatt. Ebben természetesen nincsenek benne az időközben felvett csúszópénzek, pedig az első vizsgálatok szerint ezek is jelentősek. Tavaly áprilistól mostanig összesen 64 személytől fogadott el kenőpénzt (50–100 lej vagy 50 euró értékben), illetve egyéb javakat (méz, túró, sajt, kávé, bonbon stb.).
A szokatlanul enyhe télben eddig hoppon maradtak a sízés szerelmesei, a hegyi túrák szokásos szezonja azonban jócskán kitolódott. A Bucsecs-hegység legmagasabb pontján, a Brassó és Prahova megye határán fekvő, mintegy 2500 méter magas Omu-csúcson azonban az elmúlt napokban olyan sok hó esett, hogy a hegyimentők arra figyelmeztetnek mindenkit, kerüljék az 1800 méter fölötti részeket, rendkívül megnőtt ugyanis a lavina kockázata. Ebben a magasságban, illetve e fölött átlagosan egyméteres hó borítja már a csúcsot, de egyes helyeken a szél akár 3–4 méteres hóréteget is összehordott, így tavaszig jó lesz szüneteltetni a hegyi túrákat a környéken.
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.
Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.
Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Románia pedig csak a különnyugdíjak miatt több száz millió eurótól eshet el.
Románia pedig csak a különnyugdíjak miatt több száz millió eurótól eshet el.
A vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatoknak nem kell tartalmazniuk a házastársak és gyermekek vagyonát és jövedelmét. Továbbra is árvízveszéllyel kell számolnunk.
A vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatoknak nem kell tartalmazniuk a házastársak és gyermekek vagyonát és jövedelmét. Továbbra is árvízveszéllyel kell számolnunk.
… Nicușor Dan államelnök úr elárulta, miről beszélgetett Donald Trumppal telefonon… a medvék nem árultak el semmit, csak megharapják az őket etetni akaró ostoba turistákat.
… Nicușor Dan államelnök úr elárulta, miről beszélgetett Donald Trumppal telefonon… a medvék nem árultak el semmit, csak megharapják az őket etetni akaró ostoba turistákat.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Hivatalosan is Nicușor Dan Románia elnöke. Saját autóját lopta el egy román férfi Németországban, le is tartóztatták érte.
Hivatalosan is Nicușor Dan Románia elnöke. Saját autóját lopta el egy román férfi Németországban, le is tartóztatták érte.
Nagyváradon mutatták be Románia első új generációs, lengyel gyártású elektromos vonatát. A heves esőzések miatt három motoros szivattyút helyeztek üzembe Parajd környékén.
Nagyváradon mutatták be Románia első új generációs, lengyel gyártású elektromos vonatát. A heves esőzések miatt három motoros szivattyút helyeztek üzembe Parajd környékén.
Az megválasztott elnök hosszú bejegyzésben köszönte meg, hogy támogatták. Egy PSD-s képviselő a körmére nézett az USR-nek, az országban pedig tart még a viharszezon.
Az megválasztott elnök hosszú bejegyzésben köszönte meg, hogy támogatták. Egy PSD-s képviselő a körmére nézett az USR-nek, az országban pedig tart még a viharszezon.
Kevesebb mint egy hónapot fog igénybe venni az új kormány megalakítása. Beizzítottak az emberek: rengeteg petíció bukkant fel az elnökválasztási hercehurcát követően.
Kevesebb mint egy hónapot fog igénybe venni az új kormány megalakítása. Beizzítottak az emberek: rengeteg petíció bukkant fel az elnökválasztási hercehurcát követően.
… közben az alkotmánybíróság leseperte az asztalról Simion úr óvását és bejelentette, Romániának van új elnöke… és Victor Ponta váratlanul előbújt egy kő alól, hogy megmondja, mi minden nem jó Romániában.