// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

A nap eddigi legviccesebb híre: zenélő utat építenek Romániában

// HIRDETÉS

A zenekonzervatóriummal konzultálva döntik el, mi szólaljon meg a zenélő utakon, de egyelőre a Drumurile noastre és a Ciocârlia merült fel lehetőségként.

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) nagyon jó érzékkel felismerte, mi a legnagyobb hiánycikk jelenleg Romániában: a zenélő út. A 2020-as év közlekedésbiztonsági stratégiájába belefoglalták, hogy zenélő utakat építenek ki egyes forgalmas szakaszokon, elsőként a Bukarest és Pitești közötti autópályán.

A Dániában, Japánban, Amerikában, Dél-Koreában, illetve Magyarországon is alkalmazott baleset-megelőzési módszer lényege, hogy ha a sofőr ráhajt a speciális technológiával készült akusztikus aszfalt barázdáira, akkor az dalra fakad. Elviekben azért találták ki, hogy a sofőrök ne aludjanak el a volánnál, illetve lassítsanak, de a magyarországi példa jól mutatja, hogy leginkább arra alkalmas, hogy megkeserítse az út mentén élők mindennapjait. Kaposvár közelében a Republic 67-es út című slágerének bevezető taktusai szólalnak meg egy 600 méteres szakaszon. Az ötlet elsőre jónak tűnt, de rövid időn belül kiderült, pokollá teszi a szomszédos Mernye lakosainak hétköznapjait.

A román útkezelő társaság valószínűleg nem sokat dokumentálódott arról, hogy milyen zajszennyezéssel járnak a zenélő utak, de arra sem gondolt, hogy nevetség tárgyává válik az ötlet egy olyan országban, ahol a közúti infrastruktúra – finoman szólva – hiányos.

Flavius Pavel CNAIR-igazgató teljesen komolyan azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a zenekonzervatóriummal konzultálva döntik majd el, mi szólaljon meg a romániai zenélő utakon, de egyelőre a Drumurile noastre és a Ciocârlia merült fel lehetőségként. Még idén, az A1-es autópálya Pitești felőli végében szeretnék megvalósítani az elképzelést.

A Digi 24 stábja által megkérdezett sofőrök a téma komolyságához illően reagáltak a zenélő utak romániai térhódítására. Szerintük a romániai közutakon lehetetlen elaludni, ugyanis eléggé nagy kihívás a kátyúkat kerülgetni. Meg hát amíg nincsenek normális közlekedési viszonyok, addig a Ciocârlia semmiben sem lesz hasznára a sofőröknek. Legalább egy Rammstein-dalt kellene a bitumen kottába vésni, az legalább gyorsít a vezetésen, jegyezte meg az egyik megszólaló, és egyet tudunk vele érteni. Az legalább vicces lenne.

A szakértők is kétkedéssel fogadták a zenélő utak hírét, inkább egy rossz viccnek tűnik az egész, mint valós baleset-megelőzési stratégiának. A CNAIR azonban végigviszi a projektet, és azzal hárítja a kritikákat, hogy a zenélő út kiépítése nem jár többletköltséggel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro