Egy román állampolgárt is fogva tart a Hamász, az izraeli háború román áldozatainak száma pedig ötre emelkedett.
Mihai Tîrnoveanunak és a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű szervezetének határozottan kellene valami jó kis hobbit találnia magának: úgy nem kéne folyton az úzvölgyi katonatemetőben lógniuk. Ám hobbi híján vasárnap is ezt tették: most épp a román hadsereg napjának tiszteletére gyűlölködtek egy kicsit. A résztvevők délután négy óra magasságában érkeztek meg a temetőhöz, ahol terített asztal várta őket. Ezt megelőzően Mihai Tîrnoveanu, a magyarok nagy barátja (LOL), és pár cimborája már kint járt a temetőben, hogy július 8-ikán törvénytelenül felállított fakereszteket (amiket az általuk vélelmezett román hősök tiszteletére állítottak fel) favédő szerekkel lekenjék. A négy óra után kezdődő hivatalos gyűlölködésre aztán egy figyelemre méltó molinót is magukkal hoztak, amely arról tájékoztatja a méla olvasót, hogy a „magyar-mongolok” 1290-ben érkeztek meg rablási szándékkal az ősi román földre, majd a családjaikat is idehozták. Egyúttal vissza is küldenek minket Mongóliába, ahonnan jöttünk. Az össznépi gyűlölködést ortodox egyházi szertartás, valamint gyertya és fáklyagyújtás is színesítette, mert ugrálóvárat és dodzsemet mégsem hozhattak egy temetőbe. Részletek a Székelyhonon.
A román külügy vasárnap bejelentette, hogy egy újabb román állampolgár életét vesztette a Hamász terrorszervezet és Izrael között október 7-ike óta zajló háborúban. Ezzel a román állampolgársággal (is) rendelkező áldozatok száma ötre emelkedett. Vasárnap este ugyanakkor a külügyminisztérium azt is bejelentette, hogy a Hamász által foglyul ejtett több, mint 200 túsz között egy román–izraeli kettős állampolgár is van. Az Izraelben élő, román állampolgársággal is rendelkező férfit eredetileg eltűnt személyként tartották nyilván a két hete lezajlott terrortámadás után.
Bár a hét elején még elég hideg volt, szombatra hirtelen felmelegedett az idő, annyira, hogy megdőlt az országos hőmérsékleti rekord Romániában: Turnu Măgurelén 35,1 Celsius-fokot mértek. Meda Andrei meteorológus szerint emellett az ország 129 meteorológiai állomásán is megdőltek a helyi hőmérsékleti rekordok aznap. Bukarestben például, a filareti állomásnál 31,5 fokot mértek, a korábbi rekord 29,6 fok volt. A Székelyföldön, pontosabban Baróton is megvolt a 30 fokos csúcs, de a szakember arra figyelmeztetett, hogy a következő napokban fokozatos lehűlésre kell számítani.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.