// 2025. augusztus 24., vasárnap // Bertalan

A munkaügyi miniszter elárulta, mennyivel nőhetnek jövő évtől a nyugdíjak

// HIRDETÉS

A kormány a jelek szerint eltökélt, kérdés, mi valósítható meg. Már csak azért is, mert az ügy miatt újabb konfliktus alakulhat ki a koalíción belül.

Az már korábban eldőlt, hogy az ukrajnai háború miatt kialakult infláció kompenzálását szolgáló nyugdíjemelés január elsejétől várható, mostanra pedig az is körvonalazódott, hogy mekkora többletre számíthatnak a nyugdíjasok.

Marius Budăi munkaügyi miniszter vasárnap este elmondta, a koalíciós egyeztetések nyomán az inflációs adatokat figyelembe véve

legalább 10 százalékos emelés következhet.

Ez persze jó hír, de annak fényében, hogy a múlt heti adatok szerint rekordmértékű, közel 16 százalékos az infláció, még mindig nem igazán elég.

A miniszter azonban azzal védekezik, hogy meg kell találni az egyensúlyt a lehetőségek, illetve aközött, hogy a nyugdíjasoknak nyújtott támogatás, illetve az egyéb, az áremelkedések kompenzálását szolgáló szociális intézkedések mellett a vállalkozások tevékenységét is serkenteni tudják.

Vagyis jelen állás szerint az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a nyugdíjasok arra készülhetnek, hogy februárban már 10 százalékkal nagyobb nyugdíjjal csenget a pénzes postás.

A bejelentés egyébként újabb koalíciós konfliktus magvait hordozhatja magában: Florin Cîţu nemzeti liberális párti (PNL) volt miniszterelnök, aki jelenleg egyszerű szenátorként tevékenykedik, azt mondja: a korábban általa vezetett kormány úgy tárgyalta le az EU-s újjáépítési programot a brüsszeli illetékesekkel, hogy az

akár 25 százalékos nyugdíjemelést is lehetővé tenne.

Ezért aztán a koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) – ennek a tagja Marius Budăi – hazudik, amikor azt mondja, azért akarja újratárgyalni a helyreállítási programot, mert az nem hagy elég teret a nagyobb nyugdíjemelésre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető
Krónika

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető

Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Arról, hogy erdélyi magyarként miért nem engedhetjük meg magunknak a gyűlöletet
Főtér

Arról, hogy erdélyi magyarként miért nem engedhetjük meg magunknak a gyűlöletet

Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról
Székelyhon

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában
Krónika

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában

Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában
Székelyhon

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

// még több főtér.ro