Petteri Laihonen szerint azért sikeresebb a csángók oktatási programja, mint például a finnországi számi vagy lapp közösségé, mert a gyerekek játszva, énekelve tanulnak anyanyelvükön.
Petteri Laihonen, a finnországi Jyvaskyla Egyetem tanára a Finn Tudományos Akadémia programja keretében kutatja 2016 óta a moldvai csángómagyar oktatási programot, a kutatás részleteiről a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének szervezésében tartott vetített képes előadást csütörtök délután. Az előadást követően az MTI-nek elmondta: a finn állam minden támogatást megad a finnországi számi és lapp közösségnek anyanyelvük újraélesztéséhez, de a nekik szóló programok sokkal kevésbé sikeresek, mint a moldvai csángómagyar oktatási program.
A moldvai program keretében harminc moldvai településen mintegy kétezer gyermek tanul magyarul az iskolában, illetve délutáni foglalkozások keretében. Megjegyezte: motiváló tényező a magyar állam által nyújtott támogatás a program résztvevői számára, de enélkül is jelentős az érdeklődés a program iránt. Ennek nyitját abban látta, hogy
Petteri Laihonen elmondta: az általa vezetett kutatási program keretében magyar nyelvhasználati alkalmakat teremtenek a gyermekek számára, ezeket videofelvételeken dokumentálják, és a felvételek alapján elemzik a gyermekek viselkedését. Emellett interjúkat is készítenek az oktatási programban részt vevő tanárokkal. A kutató hozzátette: nagy segítséget jelent számára a moldvai Pusztinából származó Timaru Carina, a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia tanszéke mesteri programjának a hallgatója, aki a moldvai csángómagyar oktatási programból nőtt ki és jutott el a kolozsvári egyetemre. Ő ugyanis
A kutató szerint az lenne a kívánatos, hogy megmaradjon a csángó nyelvjárás Moldvában, de e nyelvjárás beszélői az irodalmi magyar nyelv alapjait is megtanulják, hogy Csíkszeredában vagy Budapesten is boldogulhassanak. Úgy vélte, a magyarokban növelni kellene a nyelvjárások iránti toleranciát, és tudatosítani kellene, hogy az a csángómagyar, aki beszéli a csángó nyelvváltozatot és a standard magyart, gazdagabb, mint az a magyarországi, aki csak az irodalmi nyelvet ismeri.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.