// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc

A mocskos szájú ex-teniszcsillagot kidobták a december elsejei parádéról

// HIRDETÉS

Ilie „Nasty” Năstase a VIP-ek körében akarta végignézni a bukaresti parádét, de a csendőrök fülön csípték.

A mocskos szájáról és rasszista kijelentéseiről híres volt teniszcsillag, Ilie Năstase, aki a „Nasty” vagyis „Rosszindulatú” becenévre hallgat, pénteken elment a kislányával a december elsejei katonai parádéra a bukaresti Diadalívhez. Năstase, aki a román hadsereg tábornoka is, egyenruhában feszítve szó nélkül besétált a VIP-zónába, ám a szemfüles csendőrök kiszúrták, ellenőrizték, és amikor kiderült, hogy Nastynek nincs meghívója, szépen kitették a szűrét.

A volt teniszező később felháborodottan nyilatkozott az incidensről, noha beismerte, hogy nem hívta őt oda senki. Idézünk: „Öt éve járok ki (a katonai parádéra – a szerk.) a lányommal. Igaz, soha nem hívott senki, csak úgy odamentem, meghívtam magam. Bementem oda, és visszautasítottak. Rádión közölték velem, hogy nem vagyok a listán és nem mehetek be. (…) Nem tudom, miért nem engedtek be, hiszen volt ott még vagy 20–30 tábornok, ugyanabból a hadseregből, ahova én is tartozom. Nekik szabad volt, nekem nem. Ezek elkobozták ezt az országot, politikailag és gazdaságilag is. Ez nagyon súlyos dolog. (…) Elvárom, hogy a szervezők bocsánatot kérjenek tőlem. Ha Románia elnöke, ha más, nem érdekel. Én tettem valamit Romániáért, tábornoki egyenruhát viseltem, mint azok, akik ott voltak a háttérben, nem értem, miért nem mehettem be.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
Székelyhon

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

// még több főtér.ro