// 2025. december 6., szombat // Miklós

A mentő megállt, a mentős kiszállt bodzát szedni. A mentőben közben ott várakozott a beteg

// HIRDETÉS

Bihar megyében történt az eset, amely nem egyedi.

Persze tudjuk, hogy a mentős is ember, de azért mégiscsak emberéletek vannak rájuk bízva – ehhez képest például Bihar megyében meglehetősen furcsán viselkedett a mentőszolgálat két alkalmazottja.

Az egyik férfi egy margittai szupermarket parkolójában állt meg a mentővel, majd bement vásárolni.

Ez elvileg nem is lenne gond –

ha nem szolgálatban lett volna, és a mentőben nem ült volna ott egy beteg is.

Egy másik mentőasszisztensnő a bodzaszörp iránti szenvedélye miatt követett el kihágást: miközben Felsődernáról egy beteget szállítottak Nagyváradra, megkérte a sofőrt, hogy álljon meg az út mentén, amíg ő egy kis bodzát szed.

A sofőr szót fogadott, így a mentő villogó szirénával, a pácienssel a fedélzetén várakozott, amíg az asszisztens befejezte a szüretet.

Mindkét eset még júniusban történt, de csak most kerültek nyilvánosságra.

Méghozzá nem is akárhogy: a két mentőst egy volt kollégájuk buktatta le, aki mentőautó-sofőrként dolgozott, de 2020-ban kirúgták, mert szolgálati időben vitte autómosóba a saját autóját.

A jelek szerint azóta bosszút esküdött, és

arra tette fel az életét, hogy lebuktassa azon volt kollégáit, akik hozzá hasonló kihágásokat követnek el.

És célt ért: a bevásárlást végző mentős már meg is kapta méltó büntetését: 10 százalékos fizetéslevonást.

A büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az ételt az autóban tartózkodó betegnek vásárolta.

Az asszisztensnő esetében még várni kell a szankcióra, mivel amint felállították a fegyelmi bizottságot, betegszabadságra ment, így annak lejártáig felfüggesztették a fegyelmi eljárást.

A tanulság: egyrészt szolgálatban nem kövessünk el kihágást. A másik: soha ne becsüljünk alá frusztrált exkollégáink bosszúvágyát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Nicușor Dan magyarázza a veterán kitüntetését, bírálói történelemhamisítással vádolják
Krónika

Nicușor Dan magyarázza a veterán kitüntetését, bírálói történelemhamisítással vádolják

A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…
Főtér

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense
Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten
Krónika

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten

Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó
Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

// még több főtér.ro