// 2025. szeptember 13., szombat // Kornél

A mélyrománok tettek egy hangszórós, dalolós sétát Kolozsváron a második bécsi döntés kapcsán

// HIRDETÉS

Biztosítottak mindenkit afelől, hogy ők románok és mindörökké urak ezen a tájon.

Ha valaki vasárnap kora délután a sétatéren korzózott, találkozhatott a mélyromán patriotizmus jeles képviselőjével, Mihai Tîrnoveanuval, aki A nép útja társaság élén, az Avram Iancu társasággal karöltve, keresztekkel, hangfallal, gitárokkal, feliratokkal felszerelve ment dalolva, vagy dalolt menve, ahogy tetszik.

Az alkalom: közeledik a második bécsi döntés 82. évfordulója (augusztus 30.), ők pedig úgy gondolták, ebben a formában fogják felemelni szavuk a szerintük szomorú emlékű évforduló kapcsán. Ja, azért két nappal korábban, mert mégis csak vasárnap van, amikor többen ráérnek.

A daloló vonulók a Napoca szálló előtti tiszteletüket tették a Horea, Closca és Crisan emlékműnél, átsétáltak a parkon, megálltak imádkozni az antikommunista ellenállás emlékműve előtt, majd irány a Vitéz Mihály szobor, mint kihagyhatatlan napirendi pont, hogy végül – hol máshol – az Avram Iancu szobornál kössenek ki.

Magukkal vitték Avram Iancu arcképét (le ne maradjon a buliról), továbbá egy nagy feliratot, amelyen egy közismert, nagyon hazafias nóta híres sorai álltak: Mi románok vagyunk, Mi vagyunk itt az urak mindörökké.

Aztán, hogy megtették, megmondták a magukét, szétoszlottak, mint a füst.

A videó itt nem nézhetó, de aki tényleg kíváncsi, kattintson és megnyittatik neki a Facebook-on.

https://www.facebook.com/mihail.s.tarnaveanul/videos/444634707612887/

// HIRDETÉS
Különvélemény

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

A ChatGPT-vel beszélgetek Jézusról, az időjárásról, Japán történelméről…

Varga László Edgár

Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nincs nagyobb abszurd, mint Romániában vendégmunkások ellen uszítani

Szántai János

Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni
Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről
Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...
Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Nyilvánosságra hozták azt a megrázó felvételt, amikor egy klub előtt több fiatalt elgázolnak – videóval
Székelyhon

Nyilvánosságra hozták azt a megrázó felvételt, amikor egy klub előtt több fiatalt elgázolnak – videóval

Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Tartalékosokat hívnak be, az egyik székelyföldi megye is érintett
Székelyhon

Tartalékosokat hívnak be, az egyik székelyföldi megye is érintett

Mozgósítási gyakorlatot tart a védelmi minisztérium szeptember 15. és 19. között, hogy felmérje a lakosság, a gazdaság és az ország területi védelmi felkészültségét. A művelet részeként behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.