Az egészségügyi miniszter szerint aggodalomra semmi ok: a betegek nincsenek veszélyben.
A kórházi fertőtlenítőszerekből vett 3526 minta közül kevesebb mint 5 százalék bizonyult alacsonyabb hatásfokúnak – jelentette be a vizsgálatok eredményeit Patriciu Achimaş Cadariu, aki hangsúlyozta, hogy a betegeknek nem kell a kórházi fertőzésektől tartaniuk.
Az ország összes megyéjét lefedő vizsgálatokat a kórházak és a megyei közegészségügyi hivatalok laborjaiban végezték el. Arról, hogy mely kórházakban találtak felhígított szert, nem beszélhetett a tárcavezető, mivel folyamatban van egy ügyészségi eljárás is. Arról sem nyújtott tájékoztatást, hogy megvizsgálják-e a kórházak közbeszerzési eljárásainak lebonyolítását.
Az egészségügyi minisztérium április 28-án rendelte el a vizsgálatokat azokban a kórházakban, ahol a Hexi Pharma nevű piacvezető cégtől vásároltak fertőtlenítő szereket. A cégről oknyomozó újságírók derítették ki, hogy hígítja a kórházakban használt Suprasept nevű terméket.
Az ügyben érintett kórházak listáját korábban már közölte a sajtó,a céggel kötött szerződések értékeivel együtt. Több kolozsvári egészségügyi létesítmény is rajta van.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.

Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.

Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.

10 és 12 ezer közé tehető a Romániában élő barnamedvék száma. Lecsapott az ANAF az autómegosztó szolgáltatásokra.