// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Románia

A magyarokat alázná meg a román művelődési minisztérium, de csak magát sikerült leégetnie

Megünneplik, hogy a románok megszállták Budapestet.

A jelek szerint a román művelődési minisztérium illetékesei úgy gondolják, hogy ünneplésre méltó kulturális esemény az a száz évvel ezelőtti, számunkra természetesen inkább szomorú történelmi pillanat, amikor a román hadsereg Magyarország egész keleti része után megszállta Budapestet.

A művelődési tárca mellékletet csatolt a 2019-es költségvetésről szóló, még mindig elfogadásra váró törvényhez, amelyben felsorolja, milyen eseményeket kíván megszervezni idén.

Ezek között szerepel az, hogy augusztus 4-én ünnepi rendezvényen akarnak megemlékezni arról, hogy 1919 augusztusában ezen a napon tartott felvonulást a román hadsereg a megszállt Budapesten. 

Az indoklás szerint ez „termékeny pillanat a román nemzet történelmében”. Hogy ezzel mit akarnak mondani, azt talán még ők se tudják.

Az 1919-es magyar-román háború számunkra mindenképpen szomorú, hiszen igaz ugyan, hogy a román hadsereg győzelme egyúttal az alávaló kommunista uralom bukását is jelentette, de cserében a megszálló román hadsereg kifosztotta Budapestet és a megszállt területeket, és a később a trianoni diktátum által Romániának ítélt magyar területeken ekkor már meg is kezdte a berendezkedést a román adminisztráció.

Amúgy a művelődési tárca dokumentumában akad még gyöngyszem. Az 1919 január 8-i szász nagygyűlés évfordulóját is megemlítik, amelyen az erdélyi szászok egy része úgy döntött, nem bánják, ha Erdély román fennhatóság alá kerül.

Nos, ezt a mai bukaresti művelődési illetékesek azzal hálálták meg, hogy a Szász Nemzeti Tanács – Consiliul Național Săsesc – helyett Falusi Nemzeti Tanácsot – Consiliul Național Sătesc – írtak a dokumentumba.

Már ezért biztos megérte.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro