A meghívott filmek számát tekintve a közép-európai országok közül Magyarország vezeti a listát Európa legnagyobb filmfesztiválján.
„Négy magyar alkotással vezetjük a listát a közép-európai országok közül a cannes-i filmfesztiválon – adta tudtul hétfői Twitter-bejegyzésében Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, aki posztját a „Hajrá, magyarok!” felkiáltással zárta.
A filmalap összegzése szerint Mundruczó Kornél Jupiter holdja című új filmje a 70. Cannes-i Filmfesztivál jubileumi versenyprogramjába indul, a világpremier május 19-én este lesz a fesztiválpalotában, az alkotók jelenlétében.
A filmalap támogatásával és német koprodukcióban készült Jupiter holdja a hitről, a megváltódásról, a csoda lehetőségéről szól egy különös barátság történetén keresztül. Mundruczó Kornél ötödik alkalommal szerepel a világelső filmfesztivál hivatalos válogatásában. A Jupiter holdja a kortárs film legtekintélyesebb alkotóival együtt versenyez az Arany Pálmáért, melyet eddig még sosem nyert el magyar film.
Mundruczó Kornél: Jupiter holdja
Kristóf György első játékfilmje, a filmalap támogatásával készült Out a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásában mutatkozik be és a legjobb elsőfilmet illető Arany Kamera díjért is versenyez, a világpremier május 22-én lesz.
Az Out egy ötvenen túli férfi kelet-európai utazásának és útkeresésének története abszurd humorral elmesélve. A szlovák-magyar-cseh-francia-lett koprodukció készítésében számos magyar alkotó vett részt, köztük a főszereplő Terhes Sándor és a film operatőre, Pohárnok Gergely. A kassai születésű Kristóf György a miskolci egyetemen tanult, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon.
A tájékoztatás szerint Szentpéteri Áron Láthatatlanul című rendezése a cannes-i Cinéfondation válogatásban szerepel, amely a filmes egyetemek legjobbjait vonultatja fel. A 32 perces vizsgafilm egy találkozás története az emberi kapcsolatok bizonytalan és többnyire láthatatlan határairól. A cannes-i díszbemutató május 24-én lesz a stáb jelenlétében.
Fábri Zoltán legendás filmje, a Körhinta felújított és digitalizált változatát – 61 évvel a cannes-i premiert követően – a filmalap kezdeményezésére műsorra tűzi a Cannes Classics. Jancsó Miklós Szegénylegények és Makk Károly Szerelem című filmjei restaurált változatainak bemutatását követően 2017 lesz sorozatban a harmadik év, amikor magyar alkotás gazdagítja a filmtörténet felújított mesterműveit felvonultató Cannes Classics programot.
Kristóf György: Out
A tájékoztatás szerint az ötvenes évek közepén a magyar film újjászületését jelző Körhinta legteljesebb verzióját az eredeti negatívból és két további pozitív filmanyagból állították össze a Filmarchívum filmtörténész-restaurátorai. Törőcsik Mari mindössze húszéves volt a Körhinta forgatásakor, első főszerepével rögtön meghódította a filmvilágot és máig az egyetlen magyar, akit a legjobb színésznő díjával méltattak Cannes-ban (Maár Gyula Déryné, hol van?, 1976). A Körhinta május 19-én lesz először látható régi szépségében.
A filmalap nemzetközi értékesítési részlege a cannes-i filmvásáron vetíti le először a külföldi forgalmazóknak Herendi Gábor Kincsem című filmjét, mely továbbra is az év legsikeresebb alkotása a hazai mozikban, sőt az elmúlt tíz év legnézettebb magyar filmje 357 ezer nézőjével.
A hagyományokhoz híven a cannes-i filmfesztivál szakmai közönségét ismét várja az International Village magyar pavilonja naprakész információkkal a magyar filmiparról – közölte a filmalap.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.