A DNA megszüntette az eljárást, mert meghaladta az ügyészség hatáskörét, de a dossziét továbbították a legfelsőbb bíróságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a legfelsőbb bíróság elé terjesztette Victor Ponta dossziéját az úgynevezett Turceni-Rovinari perben, melyben a volt kormányfőt adócsalással vádolják. A bíráknak kell dönteniük, hogy vádat emelnek vagy ejtik az ügyet.
A DNA szóvivője a News.ro-nak elmondta, tekintettel arra, hogy olyan bűncselekmények gyanúja is felmerült, melyek túlmutatnak az ügyészség hatáskörén, átadták a dossziét a legfelsőbb bíróságnak. A DNA még 2017 márciusában szüntette meg a hivatali visszaélés miatti eljárást, melyet még 2015-ben indított, de hiába kérte a képviselőháztól Ponta mentelmi jogának felfüggesztését, erre nem került sor. Az előzetes szakaszban a politikus csak azért állhatott bíróság elé, mert olyan bűncselekményekkel vádolta a DNA, amelyeket ügyvédi minőségében követhetett el.
A perirat arról a két (Turceniben és Rovinariban működő) olténiai hőerőműről kapta a nevét, amely 2007-ben közel egymillió eurós megbízást adott – a vád szerint törvénytelenül – Dan Șova ügyvédi irodájának. Pontáról a DNA vádirata azt állította, hogy 2007-2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3 ezer eurós honoráriumot Dan Șova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig 17 teljesítési igazolást hamisított úgy, hogy más ügyvédek teljesítési igazolását lemásolta.
Ponta ügyvédként állt üzleti kapcsolatban Șovával, de ebben az időszakban már annak a választókerületnek a parlamenti képviselője volt, amelyben a két állami hőerőmű működik. A DNA szerint Șova ügyvédi irodája nem jutott volna ilyen előnyös állami megrendeléshez, ha nem tudták volna róla, hogy Victor Ponta parlamenti képviselő támogatását élvezi.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.