Egy friss tanulmány a 2008 és 2015 közötti időszak adatai alapján összefüggést állapított meg a használt autók behozatala és a közúti balesetek gyakorisága között.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Földrajzi Karának két munkatársa, Benedek József és Silviu Marian Ciobanu, valamint az egyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának PhD-hallgatója, Anatolie Coșciug arra keresték a választ, hogy van-e összefüggés a romániai közúti balesetek száma, gyakorisága és a külföldről behozott, használt autók növekvő népszerűsége között.
A tanulmány abból indul ki, hogy
A rendőrségi adatok közül a tanulmány készítői a gépjármű–gépjármű között történő, személyi sérüléssel járó, rendőri közbeavatkozást igénylő szerencsétlenségeket vették számításba, arra keresve a választ, hogy mutatnak-e összefüggést az adatok azzal, hogy egy bizonyos időszakban (2008–2015 között) milyen típusú autók közlekedtek a hazai utakon.
A Vezetői Jogosítvány- és Gépjármű-nyilvántartó Hivatal adatbázisára támaszkodva a szerzők három kategóriába sorolják a gépjárműveket:
2008 és 2015 között 853 249 új gépjárművet jegyeztek be Romániában, 1 690 353 külföldről származó, használt gépjárművet írattak forgalomba az országban, 2 487 190 korábban is Romániában bejegyzett gépjármű cserélt gazdát az országon belül.
a jelenséget elsősorban az Erdély és a nyugat-európai államok között zajló nemzetközi vándorlás magyarázhatja.
A használtgépjármű-árak alacsonyan tartása súlyosan amortizált, technikailag kifogásolható vagy elöregedett gépjárművek behozatalához is vezet. A 15 éves vagy annál öregebb gépjárművek két és félszer nagyobb valószínűséggel válnak érintetté közúti balesetekben, mint a fiatalabb autók. A behozott, használt gépjárművek egy részét ráadásul egészen más használati célokra és útviszonyokra tervezték, mint a hazaiak, a jobb menetirányú közlekedésben használt jobbkormányos autók esetében akár 40 százalékkal is növekedhet a közúti baleset esélye – áll a tanulmányban.
A szerzők megállapították: a halálos balesetek, valamint az erősen urbanizált megyékre (ld. Ilfov, Konstanca) jellemző, kisebb szerencsétlenségek számértéke nem mutat közvetlen összefüggést a külföldről behozott, használt gépjárművek népszerűsödésével, a súlyos közúti balesetek gyakoriasodása, valamint a balesetek teljes számának emelkedése azonban igen.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.